Átírnák a Ptk.-t a közjegyzők


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A közhitelesség minél teljesebb érvényesülése érdekében és az elmúlt két év tapasztalata alapján kijelenthető, hogy indokolt visszatérni a valódi, közhiteles nyilvántartáshoz a zálogjog rendszerében – írja lapunkhoz eljuttatott közleményében a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.


A Magyar Országos Közjegyzői Kamara közleményben reagál Vékás Lajos professzor a napokban nyilvánosságra hozott Trócsányi László igazságügyi miniszternek címzett nyílt levelére a Polgári Törvénykönyv felmerült módosítási lehetőségeiről.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara leszögezi: az új Polgári Törvénykönyv megszületése a 2013-as év kiemelkedő eseménye volt, a modern magyar jogtörténet mérföldköve. Hosszú munka előzte meg, s egy vitathatatlanul nagyszerű, kiemelkedő magánjogi alkotás jött létre. Az új Ptk. nem csak újszerű megoldásokat tartalmaz, de tagadhatatlanul érződik a résztvevők kreativitása, jobbító szándéka és az az alaposság, amellyel a bírói gyakorlatot kívánták a kódex részévé tenni.

A kamara minden – jogos – elismerése ellenére azonban nem szabad megfeledkezni arról, hogy igen szűkös a kódex szövegébe bekerült, bírói gyakorlaton kívülálló szakmai tapasztalat mértéke. Egy ilyen léptékű munka természetes velejárója, hogy előfordulnak olyan megfogalmazások, amelyek nem egyértelműek (pl. elévülés megszakadása), esetenként nem alkalmazhatóak (pl. a közjegyzői letétbe helyezett végrendelet felvételi hatálytalansága), vagy amelyek – átgondolás hiányában – nehezítik a jogérvényesítést (pl.: a felhasznált ági vagyon öröklésének kérdése).

Polgári Jog: havonta megjelenő online folyóirat

Az új folyóirat célja, hogy tudományos igénnyel, de a gyakorlat számára is hasznosítható módon, a gyakorlatban felmerülő problémákra fókuszálva mutassa be a Polgári Törvénykönyvet.
Főszerkesztő: dr. Vékás Lajos

További részletek, megjelenés >>

Sajnos a hitelbiztosítéki nyilvántartás, bár számos erénnyel rendelkezik, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jelenlegi, közzététel zálogjogi rendszer ugyanis nem közhiteles, így nem nyújt kellő garanciát a feleknek, ráadásul jelentősen csökkenti a forgalom biztonságát és negatívan hat a kis- és középvállalkozások hitelezésére.

Az új kódexből érezhetően hiányoznak az önálló zálogjog és a vagyont terhelő zálogjog intézményei – az ebből adódó problémák kezelésére pedig a körülírással meghatározott ingó zálogjog nem alkalmas.

A közhitelesség minél teljesebb érvényesülése érdekében és az elmúlt két év tapasztalata alapján kijelenthető, hogy indokolt visszatérni a valódi, közhiteles nyilvántartáshoz.

„A szakmai szempontokat nem írhatják felül sem érzelmi, sem egyedi vélemények, nézőpontbeli különbségek, még akkor sem, ha azt olyan jeles személyiségek fogalmazzák is meg, mint Vékás Professzor Úr. Így a Kamara elhatárolódik minden olyan megnyilvánulástól, melyből hiányzik a szakmaiság, vagy érzelmi alapon kezel jogdogmatikai kérdéseket. A Kamara számára a közhitelesség fenntartása, elérhetővé, átláthatóvá és megérthetővé tétele a legfontosabb, így sem érzelmi, sem elvi alapú kijelentések, nyilatkozatok mentén nem tud és nem kíván reagálni felvetésekre. A jogi kodifikáció jellegéből fakad, hogy bizonyos szabályok az idő múlásával, vagy a gyakorlatból szerzett tapasztalatokkal változtatásra, módosításra szorulnak. Ettől a megalkotott törvény, szabályozás még nem lesz rossz, vagy hiányos, sőt ettől lehet napra kész, a kor és a társadalom követelményeinek megfelelő.

A polgári törvénykönyv nem egy tudományos cikk, hanem egy, az életünket szabályozó jogszabály. Tagadhatatlan Vékás professzor úr kiemelkedő szerepe a megalkotásában, de a törvény hibáinak javítása nem csak jogunk, hanem kötelességünk is” – olvasható a Magyar Országos Közjegyzői Kamara közleményében.


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Második alkalommal indult „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzus a Széchenyi István Egyetemen

Gyermekvédelmi szimpóziummal nyitotta meg „Jogtudatosan” felvételi előkészítő kurzusát a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara. A nyolcalkalmas, elsősorban középiskolásoknak szóló program során a résztvevők széles körű jogi ismeretekre tehetnek szert, és intézményi pontokat is szerezhetnek egyetemi felvételijükhöz.

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.