Átrendezték a szerencsejáték-piacot


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országgyűlés csütörtökön megszüntette az online kártyajátékok és lóversenyfogadás liberalizációját és állami koncesszióhoz kötött valamennyi, hírközlési rendszerek útján szervezett sportfogadást, valamint kártya- és kaszinójátékot.


A magántársaságok így a jövőben öt évre kaphatnak engedélyt az internetes sportfogadás-szervezésre, ami után játéktípusonként évi 100 millió forint koncessziós díjat, továbbá kéthetente játékadót, negyedévente pedig felügyeleti díjat kell fizetniük. Az állami szerencsejáték-szervező alanyi jogon vehet részt mindhárom online tevékenységben.

A képviselők 235 igen szavazattal 69 nem ellenében fogadták el az erről szóló törvénymódosításokat, amelyeket Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kezdeményezett.

Az elfogadott változtatások értelmében az érintett társaságoknak ellenőrizniük kell a regisztrálók adatait, a 18 éven aluliak jelentkezését el kell utasítaniuk, az engedéllyel nem rendelkező online szervezők oldalait pedig a hírközlési szolgáltatóknak blokkolniuk kell.

A koncessziós engedélyek, illetve koncessziós jogok kiadásáról a NAV dönt. Az engedélyek és koncessziós szerződések legfeljebb öt évre szólhatnak, de számuk nem korlátozott. Az idei évi költségvetésre vonatkozó módosítás alapján a koncessziós díj 2013-ban – a teljes évre vetítve – játéktípusonként 100 millió forint.

Mérlegképes Kreditkártya

Szerezze meg Ön is kötelező kreditpontjait Kiadónk minőségi képzésein! További részletekért kattintson ide!

Rodin mérlegképes kreditpontos rendezvények – további részletek itt.

A Complex Kiadó kreditpontot érő kiadványai

A távszerencsejáték játékadója a tiszta játékbevétel – vagyis a befizetett tétek és a kifizetett nyeremények különbségének – 20 százaléka, míg a szerencsejáték-felügyeleti díj a bevétel 2,5 százaléka, de legalább 100 ezer forint és legfeljebb 50 millió forint.

A játékosoknak a legális internetes szerencsejátékból származó jövedelem után nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

A kormány tavaly ősszel 10 milliárd forintos bevételt várt az online szerencsejáték új szabályozásától.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

Az okosbörtön, ahol nem lesz szükség kulcsra

Milyen lesz az okosbörtön-technológia a büntetés-végrehajtás rendszerében? Erről tartott előadást a Ludovika Szabadegyetem legújabb eseményén Biczó László b.v. dandártábornok.

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.