Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybírósághoz (AB) fordul a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a KH Bank Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében, amelyet egyben az AB határozatáig felfüggeszt – jelentette be az ügyben eljáró bíró a hétfői tárgyaláson.
A végzés indoklásában a bíró kifejtette: azért fordul az AB-hez, mert álláspontja szerint az első devizahiteles törvény (2014. évi XXXVIII. törvény) több paragrafusa alaptörvénybe ütközik, sérti például a jogállamiság elvét, a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot, valamint veszélyezteti a jogbiztonság elvét.
Az ítélőtábla indoklása szerint a jogalkotó az eljárási határidők szabályozásával kizárta a bizonyítási eszközök lehetőségét az eljárásból, leszűkítette a bíróság mérlegelési lehetőségeit.
A bíró rámutatott: az eljárásjogi feltételek biztosításának elmulasztása miatt a jogalkotás olyan közvetlen befolyást gyakorolt a magánjogi jogviszony elbírálására, ami összeegyeztethetetlen a bírói függetlenség alkotmányos elvével. A félnek a polgári perben biztosított rendelkezési jogának korlátozása sérti a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot is – tette hozzá a bíró.
Bírósági Döntések Tára |
---|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
Súlyosan sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét, hogy a törvényi szabályozás hiányossága miatt kétséges a bíróság érdemi döntésének személyi és tárgyi hatálya – szerepel az indoklásban.
Sérti a hatalommegosztás alkotmányos elvét az állam szerepvállalása a polgári jogviszonyban az igazságszolgáltatás feladatát végző bíróságok előtti eljárásban, hiszen az állam más jogalanyokkal szemben kizárólag szervezetei útján létesít jogviszonyt – mondta a bíró. Az állam absztrakt jogalany, amely minden esetben meghatározott közhatalmi feladatkörében, meghatározott szervezetek útján, alkotmányos keretek között léphet közjogi vagy magánjogi jogviszonyba – emelte ki.
A felperes pénzintézet olyan alperessel szemben kívánja megvédeni jogát, mondta a bíró, amely a kölcsönszerződésben foglalt szolgáltatások teljesítésére és követelésére nem jogosított és nem köteles, nem tekinthető polgári jogalanynak. A törvényből nem derül ki, hogy a jogalkotó mely személyek csoportjainak jogait kívánja alakítani, hogy az ítélet hatálya mely személyekre, a személyek mely csoportjára terjed ki, ami veszélyezteti a jogbiztonságot – fejtette ki a bíró.
A jogbiztonság követelményével szemben alapvető elvárás, hogy a döntés végleges hatályához, jogerejéhez semmilyen kétség ne fűződjön – jegyezte meg.
(Forrás: MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!