Az AB jövő héten tárgyalja a Quaestor-indítványokat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Quaestor csődjéhez kapcsolódó kárrendezési törvény ellen több félszáz alkotmányjogi panaszt nyújtottak be. 


Az Alkotmánybíróság (AB) jövő hétfőn kezdi tárgyalni a Quaestor csődjéhez kapcsolódó kárrendezési törvény ellen benyújtott több mint félszáz alkotmányjogi panaszt – olvasható az AB honlapján.

A tavaly márciusban kipattant Quaestor-botrány nyomán nem sokkal később született törvény a kárrendezésről, ennek egyes elemeit az AB tavaly novemberben alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette.

A Befektető-védelmi Alapból (Beva) tavaly kifizették a fiktív kötvényeket vásárló mintegy 32 ezer Quaestor-károsult túlnyomó többségének járó, legfeljebb 6 millió forintos kártalanítási összeget. Az AB novemberi döntése a 6 millión felüli – összességében százmilliárdos nagyságrendű – kifizetéseket érintette.

 

Az AB akkor a többi között azt kifogásolta, hogy az első Quaestor-törvényben diszkriminatívan határozták meg a kárrendezésre jogosultak körét, a kárrendezésbe bevont befektetési szolgáltatók esetében aránytalan tulajdonkorlátozást tettek lehetővé és a felkészülési idő sem volt elegendő. Az egy évvel ezelőtti AB-döntés ugyanakkor kimondta azt is, hogy a kárrendezés önmagában nem alaptörvény-ellenes, a jogalkotónak van lehetősége alkotmányos szempontoknak megfelelő szabályozást alkotni a kárrendezés módjának, feltételeinek és mértékének körültekintő mérlegelésével.

Ezek után megszületett a tőkepiac stabilitásának erősítése érdekében tett egyes kárrendezési intézkedésekről szóló, idén január 1-jén életbe lépett újabb törvény a károsultak helyzetének rendezésére. Az e törvény ellen benyújtott több mint félszáz alkotmányjogi panasz tárgyalását kezdi meg jövő hétfőn az AB.

Az indítványok AB honlapján olvasható rövid összegzése szerint az érintettek elsősorban a diszkrimináció tilalmának, a tulajdonhoz való jognak, a jogbiztonságnak és a tisztességes eljáráshoz való jognak a sérelme miatt kérték a törvény egyes rendelkezéseinek megsemmisítését, de a beadványokban felvetődött az is, hogy az új szabályozás számottevően csökkentette a kártalanítás mértékét a korábbi Quaestor-törvényhez képest.

Az egyik indítványozó szerint például a törvény számára hátrányos megkülönböztetést jelent a kisebb, hárommillió forint alatti követeléssel rendelkező károsultakkal szemben, továbbá visszamenőleg vonják el a tulajdonát – a számláin 2008. január 1-je után jóváírt és kötvények vásárlására fordított hozamokat -, ami szintén hátrányos megkülönböztetést eredményez. Továbbá a kifogásolt törvény a normavilágosság követelményét is sérti egyes indítványok szerint.

Bitskey Botond, az AB főtitkára az MTI-nek egyelőre nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy még idén születhet-e döntés a Questor-üggyel kapcsolatos alkotmánybírósági beadványokról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.