Az EP jóváhagyta a nőkkel szembeni erőszak ellen hozott uniós szabályokat


Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.

A Parlament szerdán 522 szavazattal, 27 ellenszavazattal és 72 tartózkodás mellett fogadta el a mindeddig előzmény nélküli irányelvet a nők elleni erőszakkal és a családon belüli erőszakkal szembeni küzdelem érdekében. A szabályok hathatósabb fellépést biztosítanak az online erőszak ellen, az áldozatok védelméhez és a nemi erőszak megelőzéséhez.

A rendelkezések tiltják a női nemi szervek megcsonkítását és a kényszerházasságot, valamint iránymutatással szolgálnak az online elkövetett bűncselekmények, például a bizalmas személyes adatok nyilvános közzététele vagy a „kibervillantás” kapcsán.

Bővül a komolyabb szankciókkal büntethető bűncselekmények súlyosbító körülményeinek listája: más elbírálás alá esnek majd például a közszereplők, az újságírók és az emberi jogi aktivisták sérelmére elkövetett bűncselekmények. Ugyanígy súlyosbító körülménynek számít, ha valaki nemük, szexuális irányultságuk, bőrszínük, vallásuk, társadalmi hovatartozásuk vagy politikai meggyőződésük miatt, illetve az állítólagos „becsület” védelmére hivatkozva árt másoknak.

A szexuális és reproduktív egészség megőrzéséhez szükséges ellátás

A jogalkotók szerint az áldozatok biztonsága és jólléte elsődleges fontosságú, ezért akár menedékhelyekről vagy más védett átmeneti szállásokról is gondoskodni kell számukra. Megfelelő egészségügyi ellátást kell kapniuk, melynek a szexuális és reproduktív egészség megőrzése is része. A tagállami hatóságokkal szemben több lesz az elvárás, ami a jelentéstételt és a bizonyítékok begyűjtését illeti. Kellőképpen fel kell hívniuk a nyilvánosság figyelmét arra a tényre, hogy a nem beleegyezésen alapuló szexuális érintkezés bűncselekménynek minősül.

A képviselők ahhoz is ragaszkodtak, hogy a Bizottság ötévente értékelje, szükség van-e a szabályok felülvizsgálatára.

A jelentéstevők szerint

A Nőjogi és Esélyegyenlőségi Bizottság társjelentéstevője, Frances Fitzgerald (EPP, Írország) így nyilatkozott: „A Parlament ma megtette az első lépéseket annak érdekében, hogy Európa legyen a világ első kontinense, amely véget vet a nők elleni erőszaknak. Ez egy olyan széles körű jogszabály, amely megelőzi a nők elleni erőszakot, védi az áldozatokat és felelősségre vonja az elkövetőket, és ezáltal holisztikus megközelítést biztosít e szörnyű bűncselekmények elleni küzdelemhez. A nők elleni erőszak felszámolása nélkül nem létezhet egyenlőség; biztosítanunk kell, hogy az ilyen bűncselekményeket elkövetők nem maradhatnak büntetlenül”.

Az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság részéről Evin Incir (S&D, Svédország) társjelentéstevő hozzátette: „Ez az úttörő irányelv megtestesíti a nők jogainak megerősítése és életük megmentése iránti rendíthetetlen elkötelezettségünket. Miközben megyünk előre, emlékezzünk erre a pillanatra, mint a nők jogainak megerősítése felé tett első történelmi lépésre, és világítsuk meg az utat egy olyan jövő felé, ahol minden nő félelemtől és elnyomástól mentesen élhet. Ez az igazságosság és az egyenlőség győzelme az egész Európai Unióban.”

A következő lépések

Az új szabályok az Európai Unió Hivatalos Lapjában való kihirdetésüket követő huszadik napon lépnek hatályba. A tagállamoknak három évük lesz arra, hogy saját jogrendjükbe átültessék a rendelkezéseket.

(https://www.europarl.europa.eu/)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 29.

Az Európai Unió ratifikálta az isztambuli egyezményt

Az Európai Unió Strasbourgban letétbe helyezte a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezmény ratifikálásáról szóló hivatalos dokumentumot – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács szerdán.