Az érettségit kiszivárogtató büntetése súlyosítását kérik


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Súlyosabb büntetést indítványozott a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a tavalyi írásbeli érettségi vizsga feladatait kiszivárogtató nyomdai alkalmazott ellen – tájékoztatott Lőrinczy György sajtószóvivő.

A férfit minősített adattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék, s ezért négy hónap, két évre felfüggesztett fogházbüntetéssel sújtotta. Emellett két évre eltiltotta a nyomdai gépmester foglalkozástól.

A nem jogerős ítélet szerint a vádlott a 2019. évi középszintű írásbeli érettségi vizsga feladatsorainak nyomtatását végző lajosmizsei nyomdában részt vett – a vizsgák megkezdéséig korlátozott terjesztésűnek minősülő – feladatsorok nyomtatásában, melynek során a kinyomtatott magyar és matematika feladatsorok egy-egy részét, valamint a teljes történelem feladatsor egy példányát az érettségi vizsgákat megelőzően jogosulatlanul magához vette, és a családtagján, ismerősén keresztül eljuttatta az érettségiző diákokhoz.

A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete megalapozott, azonban a bűncselekmény elkövetését beismerő vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetés aránytalanul enyhe, a terhelttel szemben az irányadó középmértéket meghaladó – végrehajtásában felfüggesztett – szabadságvesztés kiszabása indokolt.

Az ügyben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla jár el.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. május 31.

Megalakult a Kiberkoalíció

Megalakult az állami és a gazdasági szereplők közötti együttműködést támogató Kiberkoalíció, amely nyílt szakmai fórumot teremt a legfőbb kiberbiztonsági kihívások megismerésére és az azokra adott válaszok kidolgozására – jelentette be Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szakmai konferenciáján szerdán Budapesten.

2023. május 31.

Zöld lámpa a kriptoeszközök piacának egységes uniós szabályozására

Zöld lámpát kapott a kriptoeszközök piacának egységes európai uniós szabályozása. Az Európai Parlament többször is elhalasztotta az erről való szavazást év eleje óta, azonban a közelmúltban meggyőző többséggel elfogadta a rendelet szövegét, amelyet az Európai Tanács az elmúlt napokban egyhangúlag jóváhagyott. A legfontosabb tudnivalókat a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai foglalták össze.