Az Európa Tanács nemzetközi egyezményt fogadott el a mesterséges intelligenciáról


Az Európa Tanács elfogadta az első olyan nemzetközi, jogilag kötelező érvényű szerződést, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát (MI) használó rendszerek alkalmazása során biztosítsa az emberi jogok, a jogállamiság és a demokrácia jogi normáinak tiszteletben tartását -közölte pénteken a strasbourgi székhelyű nemzetközi szervezet.

Az egyezmény olyan jogi keretet határoz meg, amely a mesterséges intelligenciával működő rendszerek teljes életciklusára kiterjed, és foglalkozik az általuk jelentett kockázatokkal, miközben előmozdítja a felelős innovációt.

Marija Pejcinovic-Buric, az Európa Tanács főtitkára a szerződéssel kapcsolatban kiemelte: szükség van olyan nemzetközi jogi normákra, amelyet a különböző kontinensek azonos értékeket valló államai támogatnak a mesterséges intelligencia előnyeinek kiaknázása és a kockázatok mérséklése érdekében.

A szerződés hatálya kiterjed az MI-rendszerek használatára a közszférában és a magánszférában is. Az egyezményt aláíró feleknek intézkedéseket kell elfogadniuk a lehetséges kockázatok azonosítására, értékelésére, megelőzésére és mérséklésére. Biztosítaniuk kell továbbá az elszámoltathatóságot és a felelősséget az MI-rendszerek által esetlegesen okozott káros hatásokért, valamint azt, hogy az ilyen rendszerek használata közben tiszteletben tartsák az egyenlőséget, a megkülönböztetés tilalmát és a magánélethez való jogot.
Ami a demokráciát fenyegető kockázatokat illeti, a szerződés tiltja a részt vevő felek számára, hogy a mesterséges intelligenciára épülő rendszereket a demokratikus intézmények és folyamatok aláásására használják fel. Az aláíró országok nem kötelesek alkalmazni a szerződés rendelkezéseit a nemzetbiztonsági érdekek védelmét segítő tevékenységekre, de kötelesek biztosítani, hogy ezen tevékenységek során tiszteletben tartsák a nemzetközi jogot, a demokratikus intézményeket és folyamatokat. A keretegyezményt szeptember 5-én a litván fővárosban, Vilniusban írják alá.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.