Az Integritás Hatóság esete Farkas Flóriánnal


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az uniós pénzeket érintő korrupció feltárására létrehozott testület elnöke jelentette be, hogy kaptak bejelentést az ORÖ Híd a munka világába című programjának ügyében.

Bíró Ferenc, az Integritás Hatóság elnöke az ATV műsorában csütörtökön azt mondta: Farkas Flórián ügyében kapott bejelentést az Integritás Hatóság, és meg is fogják keresni az ügyészséget, ha betekintést nyertek az iratokba, akkor tudnak továbblépni.

A szervezet az uniós források felhasználásának szabályosságát ellenőrzi majd, de bírságot nem szabhat ki, feljelentést viszont tehet.

A teljes cikk ITT olvasható.

Forrás: ATV, hvg.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A magyar kartelljog fejlődéséről szervezett szakmai konferenciát a GVH

A kartelljog hazai fejlődését járta körül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által életre hívott Magyar Compliance Akadémia (MCA) második rendezvénye. A szakmai esemény keretében a GVH szakértői és hazai jogi szakértők vitatták meg a kartelljog témakörét, kiemelten fókuszálva a jogterület fejlődésére – tájékoztott csütörtökön a versenyhatóság.