Az OBH és az OBT elnöke visszautasítja Gyurcsány Ferenc igazságszolgáltatást minősítő bejegyzését


Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) és az Országos Bírói Tanács (OBT) elnöke visszautasítja Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökének az igazságszolgáltatás politikai alapú elfogultságát sugalló állításait.

Senyei György, az OBH és Szabó Péter, az OBT elnöke ez ügyben kedden levelet küldött a DK frakcióvezetőjének, amelyet az MTI-hez is eljuttattak. Ebben azt írták: Gyurcsány Ferenc a közösségi médiában hétfőn a Fekete-Győr András (Momentum), valamint Varju László (DK) országgyűlési képviselők elleni bűntetőeljárásban kihirdetett ítéletekkel kapcsolatban tett közzé bejegyzést, amelyben „sugallta az igazságszolgáltatás politikai alapú elfogultságát, és azt, hogy politikusok ügyében született döntésekkel összefüggésben bírák és ügyészek +nevének megjegyzése+ indokolt”.

Az OBT és az OBT vezetője kiemelte: attól, hogy egy bírósági per eljárási résztvevői politikusok, az még nem lesz „politikai per”. Hozzátették: Magyarországon csak „jelző nélküli” perek vannak, ugyanis az alaptörvény deklarálja az ügyfelek törvény előtti egyenlőségét, amit az igazságszolgáltatás résztvevői minden esetben biztosítanak.

Az említett ítéleteket meghozó „bírótársaink kapcsán nyilvánosan megfogalmazott, politikai alapú elfogultságot sugalló állításait visszautasítjuk, azzal, hogy a bírák és az ügyészek a munkájukkal összefüggésben természetesen kritizálhatóak, azonban sem fenyegetésnek, sem annak sugalmazásának nincs helye” – fogalmazott Senyei György és Szabó Péter a levélben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.