Az ombudsman helyettese is vizsgálja a gyöngyöspatai ügyet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A pontos tényállás feltárását követően a közeljövőben elvi állásfoglalásban kívánom a kérdéssel kapcsolatos álláspontomat bemutatni – jelentette ki Szalayné Sándor Erzsébet.

Nemzetiségi ombudsmanhelyettesként az elmúlt években folyamatosan figyelemmel kísértem a gyöngyöspatai roma gyerekek iskolai szegregációjával kapcsolatos ügyet. 2011-ben a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa tárta fel a roma nemzetiségű tanulók jogellenes elkülönítését a gyöngyöspatai iskolában, erre a vizsgálatra a későbbiekben nagymértékben támaszkodtak a kapcsolódó bírósági döntések is. A vizsgálat megállapításai és kezdeményezései hatással voltak a helyben és más hasonló problémákkal küszködő településeken elkezdett deszegregációs folyamatok eredményes megvalósítására is.

Álláspontom megegyezik a több évtizedes ombudsmani gyakorlat tapasztalataival: a különböző származású és társadalmi helyzetű gyermekek integrált oktatása mind egyéni, mind társadalmi tekintetben az egyetlen valódi és tartós eredményre vezető nevelési-oktatási módszer.

Az elmúlt napokban aggodalommal követtem a gyöngyöspatai eseményeket, a nevelési-oktatási szegregáció miatt megítélt kártérítésekkel kapcsolatban felerősödött vitákat, a halmozódó társadalmi feszültséget. Meggyőződésem, hogy a kialakult helyzet akaratlanul is erősítheti a többségi társadalomban meglévő roma-ellenes sztereotípiákat és elősegítheti az indulatok felerősödését is.

Mindezek okán kötelességemnek tekintem, hogy kiemelt figyelemmel kísérjem és részleteiben is megvizsgáljam a gyöngyöspatai eseményeket. A jelenlegi helyzet mellett fontosnak tartom a korábbi ombudsmani vizsgálat kapcsán kiadott gyöngyöspatai jelentés utóéletének, valamint a jelentésben megfogalmazott megállapítások nyomán született döntések végrehajtásának áttekintését is.

A pontos tényállás feltárását követően a közeljövőben elvi állásfoglalásban kívánom a kérdéssel kapcsolatos álláspontomat bemutatni, különös figyelemmel az Alaptörvényben, a nemzetiségek jogairól szóló, valamint az egyenlő bánásmódról és esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvényekben biztosított alapvető jogok maradéktalan érvényesítésére.

(ajbh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

Az EU belügyminiszterei megállapodtak az átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról

A több mint négymillió, jelenleg az Európai Unióban élő ukrajnai menekült helyzetének kiszámíthatóbbá tétele érdekében az Európai Unió Tanácsa megállapodott a háború elől menekülőknek nyújtott, 2024 márciusában lejáró átmeneti védelmi jogállás érvényességének meghosszabbításáról 2025. március 4-éig – tájékoztatott az uniós tanács.