Bérgyilkost fogadtak, felfüggesztett börtönt kaptak

Szerző: Adó Online
Dátum: 2019. október 16.
Rovat:
Egy nőt és szeretőjét egyaránt egy év és hat hónap időtartamú, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt jogerősen szerdán a Tatabányai Törvényszék, mivel a férfi az asszony felbujtására jelentkezőt keresett a nő férjének megölésére. A gyilkossággal megbízott férfi az előkészületeket jelentette a rendőrségen.

A Bajon élő, házas nő társkereső oldalon ismerkedett meg egy férfival, majd 2018 decemberében közölte vele, hogy csak akkor élhetnek együtt, ha a férjét megölik. A szerető egy ismerősét bízta meg a férj megölésével, háromszáz ezer forint díjazásért.

A jelentkezőnek 60 ezer forint előleget adtak át, valamint megadták a férj telefonszámát, kocsijának rendszámát, lakcímét, és videofelvételeket bocsátottak a rendelkezésére a ház környékéről.

Mivel 2018. december 25-én a sértett még mindig életben volt, a szerető a megbízási díjat egymillió forintra emelte.

A bűncselekmény elkövetése azért maradt el, mert a végrehajtással megbízott férfi az előkészületet a rendőrségen bejelentette.

A Tatabányai Törvényszéken szerdai előkészítő ülésen a bíróság jóváhagyta az ügyészség és a nő által kötött egyezséget, így az asszonyt társtettesként elkövetett emberölés előkészülete miatt 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte.

Mivel a szerető az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismerte és lemondott a tárgyaláshoz fűződő jogáról, szintén 1 év 6 hónap – 3 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélték. Mindkét ítélet jogerőre emelkedett.

Az ülésen a nő és a szeretője is elmondta, hogy tettüket megbánták és kapcsolatukat megszakították.

Az asszonynak sikerült rendezni házasságát a férjével.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Börtönre ítélték a szüleit megöletni szándékozó fiatalt
2019. szeptember 30.

Kétrendbeli emberölés előkészületében találta bűnösnek hétfőn a Székesfehérvári Törvényszék azt a fiatal férfit, aki édesanyját és édesapját akarta megöletni: első fokon, nem jogerősen négy év börtönbüntetést kapott.

Négy embert akart megöletni egy ügyvéd
2016. január 13.

Vádat emeltek egy volt ügyvéd ellen, aki a Fővárosi Főügyészség szerint négy ember megölésére adott megbízást – közölte a fővárosi főügyész.