Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Húsz vádlott közül egyet letöltendő, négyet felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt az Agria Versenytánc Közhasznú Alapítvány tevékenysége során elkövetett költségvetési csalás ügyében első fokon, nem jogerősen az Egri Törvényszék.
A törvényszék sajtóosztálya közleményében felidézte: a civil szervezet 2004-ben jött létre, és létrehozta az Agria Tánciskolát, amely több Heves megyei településen alakított ki telephelyet.
A tánciskola tényleges szakmai és gazdasági irányítását – az okiratokban meghatározott hatáskörét túllépve – az elsőrendű vádlott, a kuratórium elnöke és a másodrendű vádlott, a felügyelőbizottság egyik tagja végezte.
A fenntartó 2005-2008-ban valótlan tartalmú igénylőlapon igényelt normatív állami hozzájárulást. Olyan tanulókat is figyelembe vettek a diáklétszám meghatározásakor, akik után jogszerűen nem járt volna állami támogatás, ezzel több mint 100 millió forint vagyoni hátrányt okoztak.
Az Egri Törvényszék társtettesként, illetve bűnsegédként elkövetett költségvetési csalás, valamint társtettesként vagy felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt az elsőrendű vádlottat 4 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte és négy évre eltiltotta a civil szervezet vezető tisztségviselője foglalkozástól, a másodrendű és a harmadrendű vádlott 2-2 év, négy évre felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kapott. Utóbbit – aki kuratóriumi tag volt – négy évre eltiltották az oktatási intézmény vezető tisztségviselője foglalkozástól.
A negyedrendű vádlottra 2 év, az ötödrendű vádlottra 1 év felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést szabott ki a bíróság. Tizenöt vádlottat többrendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt megrovásban részesített a törvényszék.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!