BÜK: nincs fennakadás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem okoz fennakadást a Budapesti Ügyvédi Kamara működésében a választói közgyűlés határozatainak érvénytelenné nyilvánítása – közölte a testület elnöke pénteken .


Réti László azt írta: a fővárosi ügyvédek köztestülete minden fennakadás nélkül folytatja napi működését. Hozzátette, az ítélet a 2014. februári választói közgyűlés határozatait nyilvánította érvénytelenné, így a kamarának nincsenek új megválasztott tisztségviselői.

Az ügyvédi törvény szerint „a tisztségviselők megbízatása az új tisztségviselők megválasztásának napján szűnik meg”. A kamara korábban megválasztott tisztségviselői – akik túlnyomó többségükben azonosak a 2014-es választáson megválasztottakkal –  nyomban elfoglalták helyüket, a bizottságok működnek és a munka zavartalan, folyamatos.

Az Ügyvédi Összefogás Egyesület csütörtökön közölte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletével aznap helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék döntését a Budapesti Ügyvédi Kamara 2014. évi választási közgyűlési határozatainak megsemmisítéséről.

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke az MTI megkeresésére csütörtökön szintén arról beszélt, hogy az ügyvédi törvény erre vonatkozó szakasza alapján a korábban választott tisztségviselők mandátuma addig tart, amíg az újakat meg nem választják. A mostani esetben nem ez történt, ezért a korábbi, vagyis a 2010-es választás eredménye éled fel. Ez az elnök személyében változást nem jelent, mivel korábban is Réti László volt a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke, az októberi elnökségi ülésre azonban már a 2010-ben megválasztott tisztségviselőket kell meghívni.

Bánáti János szerint azt, hogy az új választást mikor és milyen formában ismétlik meg, akkor lehet pontosan tudni, ha már írásba foglalják a csütörtöki ítéletet, számos részlet ugyanis abból fog kiderülni.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.