Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adónyomozók a Terrorelhárítási Központ támogatásával csaptak le a bűnszervezet vezetőjére, aki két társával már letartóztatásban van.
A kiterjedt céghálózatban több száz vagyonőrt foglalkoztattak sűrűn váltott „bukócégeken” keresztül. Nemcsak a bérhez kapcsolódó adókat, járulékokat nem fizették meg, hanem fiktív számlákkal a fizetendő áfájukat is csökkentették. Ezzel a módszerrel több mint egymilliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek, és jelentős piaci előnyt is szereztek a személy- és vagyonvédelmi szektorban – tették hozzá.
A bűnszervezet fegyverekkel és harcművészeti képzettséggel is rendelkező vezetőjét nagytestű kutyákkal őrzött külterületi ingatlanjában fogta el a Terrorelhárítási Központ.
A hatalmas birtokon fogták el a bűnbanda egyik ukrán állampolgárságú tagját is, akiről kiderült, hogy lejárt okmányokkal, engedély nélkül tartózkodik Magyarországon, ezért – a NAV értesítésére – az illetékes idegenrendészeti igazgatóság is intézkedett az ügyben – áll az adóhatóság közleményében.
A pénzügyi nyomozók és járőrök több mint 25 helyszínen kutattak bizonyítékok és a gyanúsítottak után.
A hatóság kiemelte: a bűncselekmény súlyát jelzi, hogy az egyik fő gyanúsított megpróbált elszökni a helyszínről és elrejtőzni, de a nyomozók rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették.
A bizonyítékok mellett a szervezet vezetőjének farmján egy illegális üzemanyagtöltő-berendezést és több ezer liter gázolajat is találtak, amelyről megállapították, hogy nem felel meg a szabványoknak.
Közölték azt is, az online számlarendszer valós idejű adatainak köszönhetően a nyomozók nagy összegű követeléseket tudtak biztosítani, és bankszámlákat, ingatlanokat is zár alá vettek csaknem egymilliárd forint értékben, így az okozott kár jelentős része megtérülhet.
A nyomozás különösen nagy értékre, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt folyik. A szervezet vezetői – ha bűnösségük bebizonyosodik – 20 év szabadságvesztést is kaphatnak – olvasható a közleményben.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!