Büntetőjogi konferenciát rendeztek Pécsett


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bűnözés aktuális kihívásairól – köztük a pénzmosás, a terrorizmus finanszírozása és a „szervezet bűnözés” kérdéseiről – rendeztek büntetőjogi konferenciát kedden a Pécsi Tudományegyetem (PTE) jogi karán.


Stotz Gyula kriminológus, a pécsi jogi kar tudományos segédmunkatársa előadásában a szervezetbűnözés és az úgynevezett szervezeti bűnözés közötti különbséget világította meg.

Utóbbi – miként arra prezentációjában rámutatott – a fehérgalléros és a szokványos értelemben vett szervezetbűnözés határán helyezkedik el, elkövetői körei a legalitás látszatával működnek. Tagjai gyakran minden gyanú felett állóknak mutatják magukat – tette hozzá.

E bűncselekménytípusok jellemzője a csoportos elkövetés, valamint a gazdasági erőfölénnyel való visszaélésből fakadó „extrém érdekérvényesítés” – fogalmazott a szakember. Jellemző bűncselekményei a pénzmosás, a csőd- és kartell-bűncselekmények, amelyek hatékonyságához hozzájárul, hogy ezeket „a társadalom és a mindenkori büntetőhatalom (…) nem tudja, vagy nem akarja észlelni” – fejtette ki a kriminológus.

Hatásai között Stotz Gyula a közbizalom romlását említette, hozzátéve, hogy a gazdasági és állami szervezetek eszköztelenek e bűncselekmény-típusokkal szemben.

Nagy Zoltán András, a PTE jogi karának egyetemi docense az internet úgynevezett mély és sötét részének (deep illetve dark web), a pénzmosással és virtuális fizetőeszközökkel való összefüggéseiről beszélt. A kockázatok közé sorolta a tisztázatlan hátterű szerencsejáték-oldalakat, fizetős online játékokat és munkaerő-kölcsönző oldalakat, illetve a szintén bizonytalan hátterű alapítványokon keresztül történő pénzmozgásokat.

 

A jogász a virtuális fizetőeszközök – köztük az úgynevezett Bit- és Altcoinok – tulajdonságai között említette a tranzakciók anonimitásának lehetőségét, amely pénzmosásra ad lehetőséget. Nagy Zoltán András arra is felhívta a figyelmet, hogy virtuális fizetőeszközök mögött nincs befektetés-védelem.

A tanácskozáson Czine Ágnes alkotmánybíró felidézte: az Alaptörvény 2012-es hatályba lépését követően az Alkotmánybíróság (Ab) szerepe és feladata megváltozott. A taláros testület ügyeinek 95 százalékát az alkotmányügyi panaszok adják – mondta.

Tavalyelőtti adatokra hivatkozva közölte: a büntetőügyek 13 százalékos, a közigazgatási 43, a civilisztikai ügyek 44 százalékos arányban oszlanak meg a testületnél.

Czine Ágnes kitért arra is, hogy bírósági határozatok ellen benyújtott alkotmányjogi panaszok 53 százaléka származik a Fővárosi Törvényszékről, 47 százaléka pedig az ország többi törvényszékéről. A panaszok nagy részét, sokszor formai okok miatt az Ab nem tudja befogadni – jelezte Czine Ágnes, megjegyezve, hogy ma bárki „ügyvédkényszer nélkül” fordulhat a testülethez.

Az alkotmánybíró annak a véleményének adott hangot, hogy a büntetőeljárások kirendelt védői rendszeréhez hasonlóan kötelezővé kellene tenni a költségmentes jogi közreműködést az Alkotmánybírósághoz fordulók számára is.

Az elmúlt évek Ab-határozatainak ismertetése során Czine Ágnes beszámolt arról is, hogy a testülethez érkező alkotmányjogi panaszok nagy része a jogállamiság és jogbiztonság követelményére, illetve a bírói függetlenség alapelveire hivatkozik.

Molnár Gábor, a Kúria büntető kollégiumának tanácselnöke konkrét esetekkel illusztrált előadásában arról beszélt, hogy az Európai Unió strasbourgi és luxemburgi bíróságainak ítéletei közvetlen hatást gyakorolnak a magyarországi ítélkezési gyakorlatra és közvetlen jogalkotást generálnak.

A konferencia keretében tartották a Büntetőjogi és Kriminológiai Kutatóintézet szakmai kollégiumának alakuló ülését.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.