Csalhatott az uniós támogatással


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Új gépsor vásárlása helyett „felújította” a régit a vállalkozó. A kár 770 millió forint a vád szerint.


Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) újabb feljelentése nyomán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat uniós támogatás jogosulatlan igénybevétele miatt egy nyomdaipari tevékenységgel, papírcsomagolók gyártásával foglalkozó cégcsoport ügyében a Fővárosi Főügyészség – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja – aki a cégcsoport tényleges irányítója volt – úgy vett igénybe jogosulatlanul hazai és uniós forrásból származó, vissza nem térítendő támogatást, hogy a cégcsoport üzemeiben már évek óta működő papírzacskógyártó gépeket – az ilyen tárgyú uniós pályázati felhívások feltételeinek megfeleltetve -, újonnan beszerzett gépként tüntette fel.

 

2005 és 2010 között négy uniós pályázatot nyújtott be új gépsorok beszerzésére. A pályázati eljárások során – másodrendű vádlott közreműködésével – az új gépek beszerzését alátámasztó, valótlan tartalmú okiratokat (árajánlatot, vállalkozási szerződést, számlát, átadás-átvételi jegyzőkönyvet) készített és használt fel. Emellett a férfi a helyszíni ellenőrzést végzőket is megtévesztette úgy, hogy a már meglévő gépeken a láthatóan használt állapotú alkatrészeket kicseréltette, illetve a gépeket átfestettette, valamint az eredetük leplezése érdekében azokon hamis azonosító táblákat helyeztetett el.

Az elsőrendű vádlott mintegy 770 millió forint vagyoni hátrányt okozott, melyből több mint 630 millió forinttal az uniós, míg csaknem 140 millió forinttal a magyar költségvetést károsította meg.

Az OLAF 2011 szeptemberében kezdeményezett vizsgálatot a cégcsoport tevékenységével, különösen a nevükben benyújtott pályázatokkal kapcsolatban, megállapításait pedig megküldte a Legfőbb Ügyészségnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által lefolytatott nyomozás eredményeként a Fővárosi Főügyészség az ügyben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Törvényszéken – olvasható az ügyészségi közleményben.

(MTI)

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.