Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Január végén kezdi tárgyalni az Alkotmánybíróság a kormány devizahitelekkel kapcsolatos alaptörvény-értelmezésre irányuló indítványát – közölte Bitskey Botond, az Alkotmánybíróság (Ab) főtitkára.
A kormány indítványa november végén érkezett, az előadóbíró már elkészítette határozat-tervezetét, és a téma szerepelni fog az Ab január utolsó hetében tartandó ülésének napirendjén.
A főtitkár elmondta, általában egy ügyben akkor születhet meg az Ab határozata, amikor az előadóbíró által készített tervezet alapján az alkotmánybírák többségi véleményt alakítanak ki. Ehhez pedig sok esetben több ülésen is meg kell vitatni a felmerült alkotmányjogi problémákat.
Alkotmányértelmezésre irányuló indítványnál az Ab nem jogszabályt semmisít meg, hanem az alaptörvény rendelkezését értelmezi konkrét alkotmányjogi problémával összefüggésben abban az esetben, ha az értelmezés közvetlenül levezethető az alaptörvényből. Ebben az ügytípusban a törvény nem szab határidőt az Ab-nek.
A kormány indítványa lényegében a devizahiteles szerződések alkotmányellenességének és utólagos jogalkotási úton történő megváltozatásának kérdését veti fel, a többi között az árfolyamkockázat adósokra hárítása, az egyoldalú hitelezői kamatemelés és az árfolyamrés miatt, továbbá mert a devizaalapú kölcsönök törlesztőrészleteinek növekedése a társadalom széles rétegeinek nehézséget okoz, és elengedhetetlenné teszi a devizahitelezésből adódó problémák végleges rendezését.
A kormány indítványa felveti többek között a gazdasági erőfölénnyel visszaélés kérdését és ezzel összefüggésben a fogyasztók számára egyoldalú, jelentős hátrányt okozó szerződési feltételek alaptörvény-ellenességét, továbbá hogy milyen feltételekkel módosíthatók fennálló szerződések jogszabály útján.
Az indítvány emlékeztet arra: az Ab egy 1991-es határozatában megállapította, hogy kivételes esetben az állam már megkötött szerződések tartalmát is meghatározhatja, különösen hosszú távú szerződések esetén, ahol fennáll annak veszélye, hogy a szerződéskötéskor nem látott olyan változások zajlanak le, amelyek a felek valamelyikének érdekét lényegesen sértik, és amelyek tudatában nem kötöttek volna szerződést.
Hatályban az új Ptk.Ismerje meg a Polgári Jogi Kodifikációs Szerkesztőbizottság tagjaitól az Új Ptk. legfontosabb változásait 2014. március 18-i rendezvényünkön! Előadók:
Jelentkezzen most! |
---|
A Kúria szerint azonban bíróság csak kivételesen, egyedi jogviszonyokban módosíthatja a szerződéseket. A társadalmi méretű változásoknak a szerződések nagy tömegét hasonlóan érintő következményeit az egyes peres eljárások keretei között szinte lehetetlen kielégítő módon megoldani. Az ilyen társadalmi problémák megoldásának nem a bírói út a megfelelő módja, hanem a jogalkotás, amely figyelembe tudja venni az össztársadalmi érdekeket is.
A kúriai döntés után nem sokkal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatón arról beszélt: a kormánynak tovább kell dolgoznia a devizahitelesek érdekében, célja a devizaalapú jelzáloghitelek kivezetése a hazai pénzügyi rendszerből, de még várják az Európai Unió Bíróságának döntését. A luxembourgi székhelyű testület a Kúria egy évvel ezelőtti indítványa alapján az egyoldalú szerződésmódosításokkal összefüggésben határoz várhatóan a következő hónapokban.
(forrás: MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!