Devizahiteles pert vesztett az OTP
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az OTP Bank a héten már másodszorra vesztett el másodfokon, jogerősen egy devizahiteles pert, ezúttal a Fővárosi Törvényszék ítélt az adós javára – írta az Index. Az MTI-nek a hitelintézetnél elmondták: felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához.
Az Indexnek a felperes ügyvédje, Kiss-Gáll Éva elmondta: a szerződést 2007 októberében kötötték, és – szemben a devizahitel-szerződések nagy részével – nem svájcifrank-, hanem jenalapú volt. A kereset – több másik devizahiteles keresettel ellentétben – nem a tisztességtelen kikötések érvénytelenítését kérte, hanem az egész szerződés semmisségének megállapítására irányult.
A másodfokú bíróság mind az árfolyamrés, mind az egyoldalú utólagos szerződésmódosítás miatt az ügyfélnek adott igazat. Így a banknak és az ügyfélnek el kell számolnia egymással, méghozzá forintban. Kiss-Gáll szerint – a Kúria polgári kollégiumának egyértelmű állásfoglalását követve – az elszámolás során figyelembe kell majd venni az ügyfél eddigi befizetéseit is – írja az Index, amely emlékeztet arra, hogy a héten korábban a Szegedi Ítélőtábla ítélt a bankkal szemben.
Az OTP Bank az MTI megkeresésére közölte: első fokon az OTP Bank nyerte a pert, a másodfokú eljárásban az ügyfélnek adott igazat a Fővárosi Törvényszék. A hitelintézet nem ért egyet a döntéssel, ezért felülvizsgálati kérelemmel fordul a Kúriához.
(Forrás: MTI)