E-kereskedelmi konferenciát tartanak februárban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Február 17-én rendezik meg a Lurdy Házban Magyarország az Ecommerce Expót, amely 2016 óta a magyar internetes kereskedelem csúcstalálkozójának számít.

Az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány alaposan átalakította az e-kereskedelmet. Miközben a piaci szereplők száma megkétszereződött, korábban soha nem látott drágulás lett tapasztalható a hirdetési költségekben. Ez az időszak eddig sosem látott kihívások elé állította még a legjobbakat is – derül ki a szervezők közleményéből.

„A tavalyi évben a pandémia miatt el is maradt az esemény, pedig nagy szükség van egy ilyen konferenciára, hiszen az e-kereskedelem volt az egyik olyan iparág, ami a legnagyobb növekedést érte el az elmúlt időszakban” – mondta Guba Vanda, főszervező.

A 2022-es Ecommerce Expón vezető iparági tanácsadók hozzák el a legfrissebb tapasztalataikat arról, hogyan lehet sikeres webáruházat üzemeltetni ezen a megváltozott piacon. 2020-ban 909 milliárd forint volt az hazai e-kereskedelmi forgalom, ez 45 százalékos növekedést jelent. Az esemény főszervezője szerint még ennél is jelentősebb szám, hogy több mint 56 százalékkal nőtt a webshopok száma, ami egyébként is évről évre dinamikusan növekszik.

Kezdőknek és haladóknak

Guba Vanda szerint legalább három évet ugrott előre a fejlődésben az e-kereskedelmi szektor alig 12 hónap alatt. Ennek oka, hogy nagyon sok offline bolt volt, akik pont a világjárvány hatására voltak kénytelenek megjelenni az online piacon is. A rendezvény és a különböző előadások nemcsak azoknak szólnak, akik már rendelkeznek webáruházzal, hanem azoknak is, akik most gondolkoznak az induláson. Sőt, akár van már termékük, akár nincs, akkor is hasznos lehet, mert nemcsak arra kaphatnak választ, hogy milyen termékkel érdemes indulni, hanem arra is, hogy ha már van egy termék azt hogyan kell értékesíteni.

Fogyasztóvédelmi Jog Online

Szakértők szerint látszik, hogy egyre erősebb a bizalom az emberekben az e-kereskedelem iránt. Már nem tartunk annyira az előre fizetéstől.

Inspiráló előadók

A februári konferencián több mint 80 kiállító vesz részt, közel 50 előadás lesz meghallgatható, amely olyan inspiráló találkozásokat eredményezhet, amitől egy cég könnyedén szárnyalásnak indulhat.

„Az Ecommerce Expoban az a jó, hogy olyan emberek találkoznak egymással, akik hasonló cipőben járnak. Ráadásul egy napon lehet megismerkedni azokkal, akikkel akár az egész évben üzleti kapcsolatban állhatunk” – tette hozzá a főszervező.

Az előadók között lesznek kereskedők, szakmai szolgáltatók és marketingesek, akik legfrissebb gyakorlati tudásukat osztják meg, többek között: Fürjes Ádám, a Rossmann webshop vezetője, Sárospataki Albert, a Billingo Technologies Zrt. vezérigazgatója, Patai Zoltán, a foodpanda ügyvezetője, Panyi Zsuzsi, a Lokálkosár alapítója vagy Ráczné Hegedűs Klára, a Magyar Posta vállalati értékesítési igazgatója.

(Jogászvilág)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 28.

A törvényességi felügyeleti eljárás és a kényszertörlés viszonya

A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (Ctv.) szabályozza a törvényességi eljárást, illetve az ahhoz bizonyos értelemben szorosan kapcsolódó kényszertörlési eljárást. A törvényességi felügyeleti eljárás célja, hogy a cégnyilvántartás közhitelességének biztosítása érdekében a cégbíróság intézkedéseivel a cég törvényes működését kikényszerítse.

2024. március 25.

Az EU vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított az Apple, a Google és a Meta ellen, hogy megfeleltek-e a digitális piacokról szóló szabályozásnak (DMA) – jelentette be Margrethe Vestager digitális korra felkészült Európáért felelős uniós biztos hétfőn.

2024. március 25.

Duna House: a tavalyinál 7 százalékkal költöttek többet ingatlanvásárlásra az év elején

Országos átlagban a tavalyinál 7 százalékkal többet, csaknem 43 millió forintot fordítottak otthonteremtésre a vásárlók 2024 elején. Az átlagos négyzetméterárak alapján azonban 30 millió forint is elegendő lehet a vizsgált vármegyeszékhelyeken, akár ház, akár lakás legyen is az ingatlancél – közölte a Duna House ingatlanforgalmazó értékesítési adatai alapján hétfőn.