Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) elérte, hogy az MTVA-tól és a streaming társaságoktól egy évtizedre visszamenőleg 75 ezer előadó juthasson hozzá jogdíjához, amely a jogosultkutatás eredményével együtt meghaladja az egymilliárd forintot – közölte az EJI.
A korábban már kifizetett kereskedelmi rádiós jogdíjak után most először MTVA-s rádiós ismétlési jogdíjakat is kifizet az EJI. Az egyesület a magyar közszolgálati média eredetileg saját céljaira készített – lemezen soha ki nem adott – 70 ezer, túlnyomórészt a rendszerváltás előtt készített, de a mai napig ismételt felvételének feldolgozását végezte el. Az előadók és szereplők pontos beazonosításához a Petőfi, a Kossuth, a Bartók, a Dankó, a Duna World rádiók és más kisebb közszolgálati adások 52 millió másodpercnyi hanganyagát kellett feldolgozni – ismertették.
Míg a kereskedelmi hangfelvételekre vonatkozó, nyáron lezárt felosztás jogdíja elsősorban a popzenei felvételeknek jutott, a rádiós ismétlési jogdíjak felosztása a legnagyobb számban a magyar nóta, népzenei és cigányzene előadók számára hozott bevételt, és zömmel ebből a körből került ki a 100 legmagasabb összegű kifizetés is. A média hagyományos területein rendszerint háttérbe szoruló hangjáték és versmondás színészei is ennek a munkának köszönhetően jutottak hozzá járandóságukhoz, ugyanúgy, ahogyan a jazz- és a komolyzenei előadások művészei. Tekintettel arra, hogy az egykori Magyar Rádió szinte kizárólag magyar előadókkal dolgozott, ezért a jogdíj is zömében magyar előadókat illet meg – jegyezték meg.
A mostani kifizetés – a 2012-2021 közötti időszak együttes összege – megközelíti a 660 millió forintot. Mivel a rádió részéről a sok évtizede készített felvételekre vonatkozó adatszolgáltatás még mindig nem teljes, az EJI folytatja a kutatást és az eredmények feldolgozása után további jelentős összegek megállapítása várható – írták.
Az EJI a jogdíjfizetés kikényszerítése mellett megegyezésre jutott két meghatározó nemzetközi streaming szolgáltatóval, a Deezerrel és a Spotify-jal arról, hogy csak az engedélyével használhassa az előadók felvételeit. Ezzel lehetővé vált a jogdíjak pontos megállapítása.
A mostani felosztás a Spotify által 2012 óta streamingelt felvételek jogdíjait rendezi. A szolgáltató csaknem 3,5 millió felvétel után számolt el az EJI-vel. Sokmilliárd elhangzás adatainak feldolgozását követően 260 millió forint jogdíjat osztottak fel 75 ezer előadó között, ám itt a hazai előadók száma, illetve aránya és így a nekik fizetendő jogdíjak összege is alacsony – áll a közleményben.
Arról is beszámoltak, hogy az EJI szakemberei folyamatosan dolgoznak azon, hogy megtalálják azoknak a jogdíjaknak a gazdáját, akik a korábbi években lezárt felosztásokból a legfontosabb adatok hiánya miatt kimaradtak. Ezúttal 90 millió forint jogdíj jogosultját sikerült minden kétséget kizáróan beazonosítani és a járandóságot kifizetni – ismertették.
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület a zenészek, színészek, táncosok, artisták jogait érvényesítő egyesület, amit az előadók hoztak létre. A televíziók, rádiók és más felhasználók jogdíjat fizetnek az előadóknak felvételeik felhasználásáért. Ezt a jogdíjat Magyarországon minden hazai és külföldi előadó nevében az EJI szedi be és fizeti ki részükre. Az EJI-nek csaknem 3500 tagja és 15000 megbízója van.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!