Egy kisfiút próbált behálózni a szexuális ragadozó – vádat emeltek ellene


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Érdi Járási Ügyészség szexuális kényszerítés bűntette és gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat egy férfi ellen, aki kiskorú sértetteket próbált rávenni szexuális cselekményekre, illetve arra, hogy magukról mezítelen képeket küldjenek neki.

A férfi egy gyermekekkel foglalkozó társadalmi szervezetben dolgozott korábban. A gyermekekkel való kapcsolattartás céljából rendszeresen használt egy internetes csevegőoldalt. Ezt arra használta fel, hogy kiskorú fiúkkal ismerkedjen meg.

A férfi 2019 nyarán a csevegőoldalon folytatott beszélgetései során egy kiskorú fiú bizalmába férkőzve, a sértettet mezítelenül, illetve szexuális tartalommal ábrázoló fényképeket szerzett meg. Emellett személyes adataihoz is hozzájutott.

Ezután azzal fenyegette meg a kisfiút, hogy ha nem küld neki további hasonló képeket, illetve ha nem hajlandó egy előre megbeszélt helyszínen vele szexuális cselekményt végezni, akkor a már birtokában lévő képeket nyilvánosságra hozza. A találkozót az akadályozta meg, hogy a sértett szüleinek tudomására jutott a férfi szándéka.

A férfi további két kiskorú sértettel is hasonló módon járt el, azonban ők – amikor további képek, illetve videók elkészítésére szólította fel őket – megszakították vele a kapcsolatot.

Ezen kívül az elkövető több esetben is kiskorú fiúnak vagy lánynak kiadva magát csetelt más kiskorú sértettekkel. „Ezen beszélgetések során kifejezetten a nemi vágy felkeltésére szolgáló kommunikációt folytatott a kiskorúakkal” – derül ki a Pest Megyei Főügyészség közleményéből.

Az elkövető informatikai eszközein az eljárás során több száz, három és tizennégy éves kor közötti gyermekről készült szexuális tartalmú fényképet és videofelvételt foglaltak le az ügyben eljáró érdi rendőrök.


Kapcsolódó cikkek

2023. november 30.

Eltiltott ügyvéd működtetett számlagyárat

A bíróság letartóztatott egy praxisától eltiltott budapesti ügyvédet, a jogász olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több mint 241 millió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.