Egy XXI. kerületi erdei bódéban tartott fogva a vádlott egy nőt és egy gyereket


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki erőszakkal és fenyegetéssel tartott maga mellett egy nőt és kétéves gyerekét.

A vádirat szerint a 30 éves férfi tavaly februárban ismerkedett meg egy nővel, akivel „megkísérelt párkapcsolatba kerülni”, majd amikor ez nem sikerült, bántalmazta a nőt, és megfenyegette, hogy bántani fogja kétéves gyermekét is. A kényszer hatására a nő tavaly márciusban a XXI. kerület erdős részén egy fából készült bódéban összeköltözött a vádlottal.

A lakhatási körülmények nem feleltek meg a kiskorú gyermek szükségleteinek, de ezzel a vádlott nem törődött. A férfi a gyermeket és édesanyját fogva tartotta, a nő szökési kísérletét megakadályozta, a gyermeket többször bántalmazta is. A nő 2020 májusában végül el tudott menekülni, a nyomozók a férfit még aznap őrizetbe vették.

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. kerületi ügyészség személyes szabadság megsértésének minősített esete, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vádat a férfi ellen és végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta a bíróságnak, valamint, hogy tiltsa el minden olyan foglalkozás gyakorlásától, ahol gyermekekkel hatalmi viszonyba kerülhet.

A vádlott korábban letartóztatásban volt, jelenleg más ügyben kiszabott, jogerős szabadságvesztés büntetését tölti.

A Fővárosi Főügyészség a törvény szigorával lép fel a hasonló esetekben, mivel a nők és gyermekek sérelmére elkövetett erőszak elleni küzdelem az állami szervek és a társadalom többi részének is hangsúlyos feladata – közölte a fővárosi főügyész helyettese, Üveges Andrea.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 27.

Kik is azok a „deinfluenszerek” és milyen szabályok vonatkoznak rájuk?

Míg az influenszer fogalma mára széles körben elterjedt, a deinfluenszer egy kevésbé bevett kifejezés: ezek a véleményvezérek jellemzően a túlfogyasztás káros hatásaira, valamint az influenszer-marketing ellentmondásaira hívják fel a figyelmet. Ebből adódóan, ahogy az influenszerek, úgy a deinfluenszerek tevékenysége is jelentős versenyjogi és fogyasztóvédelmi kockázatokkal járhat, amelyekről Bakos Rebeka és Marosi Zoltán, a DLA Piper Hungary versenyjogi csoportjának szakértői készítettek összefoglalót.

2023. szeptember 26.

Húsz évi pereskedés után került vissza két értékes műtárgy egy zsidó vállalkozó leszármazottjához Horvátországban

Húsz évi pereskedés után került vissza egy 18. és egy 19. századi francia festő egy-egy értékes műve Andrew Reichsman Egyesült Államokban élő filmproducerhez, akinek zsidó felmenőit 1941-ben az usztasák vezette Független Horvát Állam (NDH) deportálta, vagyonukat pedig elkobozta – írta a Jutarnji List című horvát napilap hétfőn.