Egyre aktívabbak a kínai kémek az USA-ban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt egy évben három volt titkos ügynököt találtak bűnösnek Kínának való kémkedésben, illetve az amerikai vállalatoknál is megnőtt az ipari kémkedések száma.

Egy éven belül már harmadszor ítélnek el volt CIA ügynököket, azért, mert az USA védelmi és titkosszolgálati információt adták el Kínának.

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint a volt CIA-st 2010-ben szervezték be a kínaiak, akik 100.000 dollárt adtak az ügynöknek, cserébe folyamatos titkos információkat vártak, amelyeket CIA-nél végzett munkája során szerzett, még 2007-es kilépését megelőzően.

2010 és 2013 között többszázezer dollárt utaltak a kém magánbankszámlájára, az Igazságügyi Minisztérium szerint. Ezért cserébe a kém információs csomagokat készített, amelyek a CIA titkos műveleteinek helyéről és idejéről tartalmaztak információkat.

Az FBI 2012-ben Honoluluban egy a kém nevére kivett hotelszobában tartott házkutatást, ahol megtalálták a 2004-ből származó kézzel írott CIA-s jegyzeteit. A jegyzetekből az Igazságügyi Minisztérium szerint kiderültek többek között CIA ügynökök nevei, konspirációs találkozási helyek, telefonszámok és a CIA titkos tevékenységeivel kapcsolatos információk.

A nemzetbiztonságért felelős legfőbb ügyész helyettese aggodalmának adott hangot, hogy egy éven belül már harmadszor derül fény olyan esetre, hogy volt amerikai ügynökök Kínának kémkedtek. Nyilatkozatában az ország és a kollégák tragikus elárulásának nevezte a történteket.

Az esküdtszék által bűnösnek talált kém várhatóan életfogytiglani börtönbüntetést kap tettéért.

Márciusban egy volt védelmi minisztériumi dolgozót, múlt júliusban pedig szintén egy volt CIA alkalmazottat találtak bűnösnek, Kínának való kémkedésért. Múlt hónapban pedig egy volt szerelőt és egy kínai üzletembert vádoltak meg azzal, hogy a General Electric üzleti titkainak megszerzése érdekében kémkedtek és konspiráltak, amelyhez a kínai kormány nyújtott anyagi és egyéb támogatást.

(telegraph.co.uk)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.