Együttműködést kötött az NMHH és a HÉT


Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága pénteken

Azt írták, hogy a két szervezet a folyamatos tudományos és szakmai konzultációk mellett – többek között – a fogyasztói tudatosság erősítését tűzte célul.

Koltay András, az NMHH elnöke a megállapodás kapcsán hangsúlyozta: a hatóság számára kiemelt jelentőséggel bír a hírközléssel kapcsolatos tudományos munka előmozdítása, amely hosszú távon a hírközlési szektor és a fogyasztói jólét erősödését is szolgálja. „Fontos számunkra, hogy a HÉT-tel, a hazai hírközlési piac szereplőit tömörítő szervezettel is együttműködünk a jövőben, erősítve Magyarország digitális fejlődését és versenyképességét” – írták az NMHH elnökét idézve.

A közlemény szerint Doleschall Andrásné Csömör Magdolna, a HÉT elnöke az együttműködéssel kapcsolatban azt mondta: a HÉT, mint országos iparági szakmai szervezet egyik legfontosabb célkitűzése a magyarországi digitalizáció felgyorsítása és ennek keretében a digitális kompetenciák fejlesztésének támogatása. Az NMHH és a HÉT közötti együttműködés hozzájárulhat ahhoz, hogy a digitális szolgáltatások mind szélesebb körben elterjedjenek és mind nagyobb számú hazai felhasználó élvezhesse ezek előnyeit – fogalmazott a HÉT elnöke.

A hatóság kiemelte: a HÉT és az NMHH közös célkitűzése, hogy folyamatos szakmai konzultációk keretében elősegítsék a hírközlési szektor fejlődését és az elektronikus hírközlésről szóló törvényben foglalt közérdekű célok megvalósulását támogató szabályozási környezet biztosítását. Ennek érdekében a jövőben közös kutatási témákat határoznak meg, kiadványokat készítenek, konferenciákat és szakmai rendezvényeket szerveznek, továbbá bővíteni kívánják az információs és kommunikációs technológiai szektor innovációs- és képességfejlesztési lehetőségeit. A szakmai tevékenység mellett kiemelt cél a fogyasztói tudatosság erősítése is.

A HÉT több mint 20 éve dolgozik a magyar hírközlési piac működési feltételeinek javításán. Küldetésének és egyik legfontosabb feladatának tekinti az iparági egyeztetések megvalósítását, a szakmai konszenzuskeresést, a magyarországi digitalizáció felgyorsítását. A szervezet aktív szerepet tölt be a hazai jogalkotási folyamatban, valamint a megvalósíthatóság és hatékonyság szempontjait szem előtt tartva képviseli az iparág érdekeit – írták.

A HÉT 17 tagja között megtalálhatók a hazai hírközlési szektor fontosabb szereplői, köztük az Antenna Hungária Zrt., a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft., az Invitech ICT Services Kft., a Magyar Telekom Nyrt., a Tarr Kft., a Vodafone Magyarország Zrt. és a Yettel is.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 9.

Elkezdődött a visszaszámlálás, időben el kell kezdeni a felkészülést a bérszakadék megszüntetésére

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására. Sok még a nyitott kérdés a szabályozás 2026-os hazai bevezetéséig, de a bérek átláthatóságára irányuló lépéseket már most el kell kezdeni, hiszen a munkáltatók számára így is csupán bő egy év áll rendelkezésre. Várhatóan komoly kihívást jelent majd a megfelelő, jogi és HR ismeretekkel egyaránt rendelkező szakember megtalálása, aki képes lesz menedzselni a vállalkozásoknál a bérszakadék megszűnéséhez vezető folyamatot, beleértve természetesen a dolgozói oldalon felmerülő kérdéseket, feszültségeket.