Elérhető az OBH elnökének beszámolója


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke törvényi kötelezettségének eleget téve elkészítette a 2017. I. félévről szóló beszámolóját, mely a bíróságok központi honlapján olvasható. A dokumentum részletes tájékoztatást ad a bíróságok általános helyzetéről és 2017 I. félévének eredményeiről. 


Dr. Handó Tünde az előszóban kifejtette, hogy a bírósági szervezet hatékonyságát jelző mutatószámok az ítélkezés időszerűségét és szakmai színvonalát tekintve is folyamatosan javulnak. Az Európai Bizottság 2017-es Igazságügyi eredménytáblája szerint a hazai ítélkezés továbbra is az uniós tagállamok élvonalába tartozik.
[htmlbox Változásfigyeltetés]
A jogszabályi előírások teljesítésén felül a beszámoló lehetőséget nyújt arra, hogy a bírák és a közügyek iránt érdeklődők betekintést nyerjenek a bíróságok központi igazgatásába és információkat szerezzenek annak működéséről. 
Az OBH elnökének 2017. I. félévi beszámolója itt tekinthető meg.
(birosag.hu)

Kapcsolódó cikkek

2024. október 22.

A Kúria szerint is új eljárásra van szükség a pécsi buszbeszerzési ügyben

A pécsi buszbeszerzéssel kapcsolatos büntetőügyben a Kúria helyben hagyta a Pécsi Ítélőtábla által hozott végzést, amely a korábban első fokon eljárt Kaposvári Törvényszék ítéletét hatályon kívül helyezte, és az új eljárásra a Szekszárdi Törvényszéket utasította – közölte a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség kedden.

2024. október 22.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról tárgyal a parlament

Az önkormányzatokat és egyéb belügyi ágazatokat érintő törvényjavaslatokat tárgyal kedden az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az ukrajnai háború miatti veszélyhelyzet 2025. május 18-ig történő meghosszabbítását kezdeményező előterjesztés is.