Életfogytiglant kapott a férfi, aki elütött, majd megfojtott egy nőt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó fegyházra ítélték másodfokon is kedden azt a férfit, aki még 2003-ban elütött autójával egy fiatal nőt, majd megfojtotta – közölte a Győri Ítélőtábla.

Ferenczy Tamás közleményében a történteket ismertetve azt írta: a vádlott 2003 szeptemberében figyelmetlenül vezetett, autóval elsodorta a kerékpározó nőt, aki elesett és elveszítette eszméletét. A férfi azt hitte, hogy a sértett meghalt, és mivel el akarta kerülni a felelősségre vonást, úgy döntött, elviszi a helyszínről. A kerékpárt az út menti növények közé dobta, a nőt pedig az autó csomagtartójába tette. Útközben észrevette, hogy a sértett él, ezért egy mellékútra hajtott. Felnyitotta a csomagtartót, kihúzta a nőt és több méteren át vonszolta a gazos-bokros területen. A védekező sértettet megütötte, majd befogta a nő száját, megragadta a nyakát és percekig kézzel fojtogatta. A sértett még ekkor is élt, ezért a vádlott a közelben talált műanyag zsineget a lány nyakára tekerte és azzal fojtogatta. A nő ebbe belehalt.

Ezután a vádlott beült a kocsiba, elment gyermekéért az óvodába, hazavitte, majd sötétedéskor visszament a holttestért. Berakta a csomagtartóba és a Mosoni-Duna árterére vitte. Hazament, de a gépkocsit nem vitte haza, azt állította, hogy ellopták, feljelentést is tett a rendőrségen.

A nyomozást 2005. február 7-én felfüggesztő határozattal lezárták, mert az elkövető ismeretlen volt, majd 2017. január 6-án a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ arról értesítette a nyomozó hatóságot, hogy egy más ügyben S.A. vádlottól vett DNS-minta egyezést mutatott több, az említett ügyben vett helyszíni mintával.

Ezek alapján az első fokon eljáró Győri Törvényszék a vádlottat aljas indokból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy feltételesen szabadlábra bocsátása legkorábban 30 év után vizsgálható. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A szóvivő közölte: a Győri Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét, a másodfokú bíróság alaptalannak ítélte a fellebbezést. Mint írta, az elsőfokú bíróság által helyesen értékelt bizonyítékok szerint a vádlott egy közlekedési baleset következményeit akarta leplezni és elkerülni a felelősségre vonást azzal, hogy megöli a sértettet. Az elkövetés módja brutális, embertelen volt; a sértett halálát az okozta, hogy kézzel, majd zsineggel fojtogatták. A mintegy 15 percen át tartó fulladás mindenképpen különös kegyetlenséggel elkövetett esete az emberölésnek – olvasható a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. június 6.

A kormány benyújtotta a jövő évi adótörvényeket az Országgyűlésnek

A kormány megőrzi a személyi jövedelemadó alacsony szintjét, a családi adókedvezményt, a négygyermekesek, a 30 év alatti anyák és a 25 éven aluliak adómentességét, emellett továbbra is garantálja az alapvető élelmiszerek kedvezményes áfakulcsát – hangsúlyozta a Pénzügyminisztérium (PM) közleménye, amellyel bejelentette, hogy a kormány kedden benyújtotta az adótörvényeket, és még a nyári szünet előtt elfogadhatja az Országgyűlés azokat.

2023. június 5.

Uniós bíróság: a 2019-es lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot

A 2019 decemberében elfogadott lengyel igazságügyi reform sérti az uniós jogot, ugyanis nem felel meg a függetlenség és a pártatlanság követelményének egyebek mellett a legfelsőbb bíróság fegyelmi tanácsának működése – közölte ítéletét az Európai Unió luxembourgi székhelyű bírósága hétfőn.