Elítélték a sajószögedi anyagyilkost


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a sajószögedi férfit, aki tavaly megölte nyolcvanéves édesanyját – közölte Horváth Dóra sajtószóvivő.

Az esetet ismertetve elmondta: a vádlott évek óta haragban volt a vele egy háztartásban élő édesanyjával; tavaly július 4-én otthonukban egy seprű nyelével és ököllel fél órán keresztül bántalmazta, majd egy késsel nyakon szúrta az idős asszonyt. Ezután a férfi elindult kifelé az udvarról, miközben egy rongyba törölte véres kezét, és a szomszédok füle hallatára azt mondta: „elvágtam a torkát”. A férfi még a rendőrök kiérkezésekor is azt ismételgette, hogy „megérdemelte”.

A bíróság a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 25 év elteltét követően bocsátható feltételesen szabadlábra.

Az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, az ügy a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik – közölte a sajtószóvivő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. március 27.

Új uniós Ajánlás a hamisítás elleni küzdelem hatékonyságának és a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jogok érvényesítésének megerősítésére

Az Európai Unió Bizottsága 2024. március 19-én ’hamisítás elleni uniós eszköztár’ (EU toolbox against counterfeiting) néven Ajánlást fogadott el az online és offline környezetben elkövetett hamisítások elleni küzdelem erősítése, valamint a szellemitulajdon-jogok hatékonyabb védelme céljából.

2024. március 27.

15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az OECD közös budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK) idei első rendezvényén 15 ország versenyhatósági vezetői találkoztak kedden, hogy megvitassák a mindennapi gyakorlatukban felmerülő közös kihívásokat – tájékoztatott szerdai közleményében a hivatal.