Ombudsman: nem kérhető díj a beteg gyerek mellett maradó szülőtől

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2018. december 5.
Címkék: , , ,
Rovat:
Székely László alapjogi biztos szerint olykor súlyosan aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán közleményben tájékoztatta az MTI-t arról, hogy a biztos felkérte az emberi erőforrások miniszterét, jogszabályban rögzítsék a felnőtt korú kísérők kórházi benntartózkodását biztosító részletes szabályokat, a gyermekeknek fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben a felnőtt kísérők méltó elhelyezési körülményeit szavatoló minimumfeltételeket és a térítési díj megfizetése alóli mentesítéskor az előnyben részesítés feltételeit. A biztos szerint indokolt a helyzetet folyamatosan javító finanszírozási háttér megteremtése és a kísérő szülők kórházi benntartózkodásának lehetővé tétele. Az ombudsman felkérte az érintett kórházak vezetőit a házirendek felülvizsgálatára, jogsértő gyakorlatuk beszüntetésére.

Az ombudsman 2010-ben már átfogó módon vizsgálta, milyen feltételekkel, milyen körülmények mellett tudják biztosítani a benntartózkodás lehetőségét a gyermekeket kórházi kezelésre elkísérő szülőknek, más hozzátartozóknak. A biztos a mostani utóvizsgálattal a nyolc évvel ezelőtti jelentésben kezdeményezettek teljesülését, az azóta bekövetkezett változásokat tekintette át, és több panaszbeadvány nyomán a jelenlegi helyzetet elemezte.

Mint írták, a vizsgálat szerint jogszabályi minimumstandard hiányában továbbra is az egészségügyi intézmények dönthetnek a kórházi tartózkodás körülményeiről, a kapcsolattartás joga az adott feltételektől függően gyakorolható. Ez azonban igen tág mozgásteret ad a kórházaknak ahhoz, hogy saját hatáskörben, a betegellátás zavartalanságának fontosságára hivatkozva különböző korlátozásokat alkalmazzanak.

Az ombudsman rámutatott: a 2010-ben megfogalmazott ajánlások nem teljesítése, a gyermekkel való folyamatos kapcsolattartás, a benntartózkodás lehetőségét a szülőknek biztosító egységes jogi követelményrendszer, az elhelyezés minimális követelményeit szavatoló finanszírozási megoldások hiányában sérül a jogbiztonság követelménye, valamint a gyermekek védelemhez és gondoskodáshoz való joga.

A jelentés feltárta, hogy a gyermek mellett tartózkodás, a szülő és gyermeke közötti folyamatos kapcsolattartás joga nem köthető orvosi engedélyhez, kivéve olyan rendkívüli helyzeteket, mint például a járványok.

A biztos kiemelte: a gyermekkel való benntartózkodást nem lehet díjfizetéshez kötni, akkor sem, ha a szülő nem vesz igénybe térítési díjas, magasabb szintű szolgáltatást, mint például az ágyhasználat vagy külön szoba. A térítésmentes szülői elhelyezés körülményeire vonatkozó minimumszabály hiánya éppen ennek a jogosultságnak az érvényesülését gátolja. A biztos megállapította: ellentétes a törvényi rendelkezésekkel, ha a kórházi házirendekben engedélyhez, térítési díj fizetéséhez kötik a szülők benntartózkodását.

A jelentés rögzíti, hogy az egyenlő bánásmód követelményét sérti az apák és más férfi hozzátartozók teljes vagy részleges kizárása a kórházi benntartózkodás lehetőségéből.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Anomáliák az iskolaérettség megállapítási eljárásban
2018. december 11.

Anomáliák az iskolaérettség megállapítási eljárásban

Az óvodás gyermekek iskolaérettségét megállapítani hivatott szakértői eljárások jelentős elhúzódását eredményezhetik a szabályozás ellentmondásai és hiányosságai, a jogi bizonytalanságok pedig oda is vezethetnek, hogy a szülőket indokolatlan gyámhatósági procedúrának teszik ki – állapította meg az alapvető jogok biztosának vizsgálata.

Aggályos a zenei fesztiválok zajkibocsátásának szabályozása
2018. december 11.

Aggályos a zenei fesztiválok zajkibocsátásának szabályozása

A jogi szabályozás hiányosságait, a zajterhelési határértékek problémáit, a helyi zajvédelmi szabályok elégtelenségét, egy esetben pedig a hatósági eljárás ellentmondását állapította meg a Balaton és a Velencei tó mellett, a Szigeten, valamint a debreceni Nagyerdőben tartott fesztiválok átfogó vizsgálatában a jövő nemzedékek szószólója.

Jöhet az EU-szintű Magnyitszkij-törvény
2018. december 11.

Hamarosan megkezdődhet az amerikai Magnyitszkij-törvény európai uniós változatának megalkotása, amelynek értelmében az EU tagállamai világszerte szankciókkal sújthatnák az emberi jogok megsértőit - jelentette a brüsszeli sajtó kedden.