Elfogadhatják a végrehajtói etikai kódexet


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Tisztességesebb és átláthatóbb lesz a végrehajtói működés, a végrehajtói kamara pedig már pénteki ülésén elfogadhat egy etikai kódexet – mondta Szekér Judit, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara mellé rendelt miniszteri biztos csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc és az M1 Ma reggel című műsorában.


Szekér Judit kiemelte: egészséges egyensúlyt kell kialakítani a végrehajtást kérők és az adósok jogai és kötelezettségei között, ezért a végrehajtásnak úgy kell működnie, hogy az állam felügyelete megfelelően érvényesüljön. Úgy vélte, a tisztességes és átlátható végrehajtói működés felé tett jelentős lépés, hogy március elsejével a végrehajtók felügyeletét, a végrehajtás ellen benyújtott panaszkezelések ellenőrzését az Igazságügyi Hivatal látja el, átvéve mindezt a kamarától.

A miniszteri biztos kifejtette: eddig a végrehajtók saját magukat ellenőrizték, és máig nem fogadott el etikai kódexet a végrehajtói kamara. Szekér Judit szólt arról is, hogy a kamarának lesz etikai kódexe, amelyet már a pénteki választmányi ülésen elfogadhatnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az etikai kódexet – amely inkább általános érvényű lesz – ki kell egészítenie a felügyeleti rendszernek, s ez utóbbinak kell megmutatnia, mi az elfogadható megoldás egy-egy esetben.

Kluwer International
Nemzetközi jogi e-könyvek

 

Egy kattintásra Öntől!

 

Szekér Judit hangsúlyozta: 2016-ra újulhat meg teljesen a végrehajtói rendszer, a felügyeleti rendszernek addig még „fel kell pörögnie”, az első eredmények azután lesznek érzékelhetőek, hogy felvették a megfelelő szakembereket, akik elkezdik az ellenőrzéseket. A miniszteri biztos szerint a teljes végrehajtói szervezeti rendszert át kell tekinteni, így például azt, hogy a kamara jogosítványai megmaradnak-e, visszakapja-e azokat, amelyeket most ő gyakorol miniszteri biztosként.

Hozzáfűzte: fel kell mérni, hogy az ügyszám alapján, melyik területen, hány végrehajtóra van szükség.

(Forrás: MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Szembement a gyámhatóság a bíróság ítéletével: újabb diszkriminatív örökbefogadási elutasítás

A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.

2024. október 4.

Elstartolt a Lawyer for a Day és az Advisor for a Day

Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.