Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ugyanez a férfi december 14-én a budapesti X. kerületben súlyosan bántalmazott egy nőt, ez utóbbi ügy vezetett nyomra.
A rendőrség elfogta azt a férfit, akit a budapesti Népligetben tavaly októberben elkövetett gyilkosság elkövetésével gyanúsítanak – jelentette be a főváros rendőr-főkapitánya pénteki sajtótájékoztatóján.
Bucsek Gábor közölte, a 29 éves S. Krisztián budapesti lakos beismerő vallomást tett.
A rendőr vezérőrnagy felidézte: tavaly októberben egy járókelő holttestet talált a főváros X. kerületében, a Népliget bokros részén. A rendőrök megállapították, hogy a nőt megölték.
[htmlbox BDT]
Az ügy felderítésére felállított nyomozócsoport mintegy 200 bűnjelet rögzített, és több mint 4 ezer embert hallgatott ki.
Végül a december 14-én – a Népligetben történt bűnügyhöz hasonló körülmények között – ugyancsak a főváros X. kerületében történt bűncselekmény vezetett nyomra, amelynek során egy férfi súlyosan bántalmazott egy 55 éves nőt.
Az eset nyomán beszerzett kamerafelvételeknek köszönhetően sikerült azonosítani a támadót, akit december 20-án elfogtak. A férfi kihallgatása során mindkét bűncselekményt beismerte – mondta a rendőr-főkapitány.
A Népligetben történt gyilkosság áldozata egy három gyermeket nevelő 40 éves asszony volt.
(MTI)
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!