Brüsszel beperli Magyarországot a szuverenitásvédelmi törvény miatt
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Kétéves szabadságvesztésre ítélte szerdán másodfokon a varsói kerületi bíróság Mariusz Kaminskit, a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) volt vezetőjét, akit ugyanebben az ügyben Andrzej Duda elnök korábban már kegyelemben részesített. Az ítélet jogerős, Kaminski azonban a jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) képviselőjeként mentelmi jogot élvez.
A PiS kormányában november végéig a belügyminiszteri posztot betöltő politikus „merő jogtalanságnak” nevezte a bírósági döntést, amely szerinte „megvetésre méltó”, ezért „nem veszi tudomásul”.
Az ügy előzménye, hogy 2015-ben egy varsói bíróság úgy találta, hogy Kaminski 2007-ben, a PiS első kormányzása idején – színlelt vesztegetéshez folyamodva – megszervezte az általa akkor irányított CBA provokációját, melynek eredményeként a mezőgazdasági minisztérium egyik hivatalnokát korrupcióval vádolták meg. Kaminskit emiatt 2015-ben háromévi börtönbüntetésre ítélték, és tíz évre eltiltották a közügyektől. Az ítélet nem volt jogerős.
A politikust 2015 novemberében Andrzej Duda államfői kegyelemben részesítette, az ügyet a bíróság megsemmisítette. A megsemmisítést azonban a lengyel legfelsőbb bíróság idén júniusban érvénytelenítette, és újból bírósági elé utalta. A taláros testület arra hivatkozott, hogy egy nem jogerős ítélet esetén az államfői kegyelem nem lehetséges.
A mostani bírósági döntés szerint Kaminski cselekedete „sértette az állam iránti bizalmat, és veszélyeztetettség érzését keltette az állampolgárokban”, miközben „a demokratikus államban (…) a hatóságoknak úgy kell cselekedniük, hogy ne sértsék az állampolgárok biztonságérzetét”.
Malgorzata Paprocka, az államfői hivatal államtitkára a PAP hírügynökségnek szerdán elmondta: az államfői kegyelmet az alkotmányos előírások fényében továbbra is érvényesnek tartja.
Szymon Holownia, a parlamenti alsóház (szejm) elnöke újságíróknak úgy nyilatkozott: amennyiben megkapja a megfelelő bírósági beadványt, „döntést kell kiadni” Wasik és Kaminski képviselői mandátumának megszüntetéséről. Az ügy azonban példa nélküli, ezért elemezni kell – fűzte hozzá Holownia.
(MTI)
Brüsszel fokozta jogi nyomásgyakorlását Magyarország szuverenitásvédelmi törvénye ellen, azzal érvelve, hogy az alapvető jogok széles körét sérti a jogszabály.
A gyámhatóság a bíróság azonos ügyben született korábbi ítéletében foglaltakat egyszerűen mellőzve ismét elutasította a Háttér Társaság által képviselt meleg kérelmező örökbefogadásra való alkalmasságát. A megismételt eljárásban a hatóság szinte kizárólag azokat az érveket hozta fel, amelyekről néhány hónapja a bíróság már kimondta, hogy jogellenesek.
Elindult a jogi hallgatók számára meghirdetett Lawyer for a Day, valamint a vállalatértékelés iránt érdeklődő közgazdász hallgatóknak szóló Advisor for a Day esettanulmányi verseny a DLA Piper Hungary szervezésében. A megmérettetés célja, hogy a diákok valós munkakörnyezetben, mindennapi jogi és üzleti kihívásokon keresztül nyerjenek bepillantást az iroda tanácsadóinak mindennapi munkájába. A hallgatóknak október 25-ig van lehetőségük jelentkezni.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!