Elkezdődött a zuglói gázoló ügyének tárgyalása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Pesti Központi Kerületi Bíróságon ma elkezdődött a házi őrizetben lévő T. Klára Petra ellen
halált okozó, bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmények miatt
indult büntetőügy tárgyalása – áll a Fővárosi Törvényszék közleményében.


Az ügyész ismertette a vádat, amely két vádpontból áll. Az első vádpont szerint T. Klára Petra 2016.
április 15-én délelőtt 10 óra körül kokain befolyása alatt vezetett Budapesten, majd rosszul lett és a
Váci úton leparkolt a járdára, ahol az autóban elaludt. A járókelők figyeltek fel rá és értesítették a
rendőrséget. Az ügyészség szerint a vádlott ezzel megszegte a közúti közlekedés szabályait, ugyanis
a KRESZ alapján járművet az vezethet, aki nem áll a vezetési képességre hátrányosan ható szer
befolyása alatt.

[htmlbox be_jogszabalytukor]

 

Ezt követően 2016. november 7-én 14 óra körül a vádlott a XIV. kerületi Füredi úton megint kokain
hatása alatt vezetett. A Füredi út és az Álmos vezér útja kereszteződésében nem vette észre a
járdáról lelépő 85 éves gyalogost, akit fékezés nélkül, 55-60 km/h sebességgel elütött. A sértett a
baleset során elszenvedett törések és belső sérülések miatt kialakult traumás sokk következtében a
helyszínen meghalt. A vádlott a baleset után lassítás és megállás nélkül elhagyta a helyszínt és
kozmetikai kezelésre ment. Az ügyészség T. Klára Petrát bódult állapotban elkövetett járművezetés
vétségével, halált okozó bódult állapotban elkövetett járművezetés bűntettével és segítségnyújtás
elmulasztásának bűntettével vádolja és indítványozza, hogy a bíróság ítélje végrehajtandó
börtönbüntetésre.

A tárgyaláson a bíróság meghallgatta a vádlottat, aki vallomást tett. A bizonyítási eljárás ezt
követően tanúk meghallgatásával folytatódott.

A következő tárgyalási nap január 19-én 8.30-kor kezdődik a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.


Kapcsolódó cikkek