Elkezdődtek a razziák a benzinkutaknál


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn megkezdte a benzinkutak ellenőrzését: a pénzügyőrök egy nap alatt 150 benzinkutat ellenőriztek – közölte Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára.

Az üzemanyagok ára a gazdaság működésére, és általánosságban az árakra is hatással van, ezért a kormány november 15-étől a nem prémium benzin és a gázolaj literenkénti árát 480 forintos felső határral rögzítette.

A szabályok betartását a NAV ellenőrzi, így a pénzügyőrökre komoly és fontos feladat hárul, hiszen a legfrissebb vámhivatali adat alapján 1600 településen 2016 benzinkút üzemel.

Bevetik a mobillabort

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja egyebek között azt is, hogy a kutakon betartják-e az üzemanyagárakra vonatkozó szabályokat. A maximum ár a 480 forint, ennél magasabb áron nem értékesíthető a benzin és a gázolaj, az az üzemeltető, aki ezt mégis megteszi, szankcióra számíthat – húzta alá Tállai András. Vagyis 480 forintnál egyetlen fillérrel sem lehet magasabb a benzinért, illetve a gázolajért fizetendő összeg – nyomatékosította.

Szerdától még komolyabb ellenőrzésre számíthatnak a benzinkutak, ugyanis az üzemanyagárak ellenőrzésébe bevonják a NAV nemzetközi hírű mobillaborjait is, amelyekkel azonnal ellenőrizhető, hogy megfelelő minőségű-e az üzemanyag. A visszaélések kiszűrése az úgynevezett mobil ellenőrző laborokkal nagyon egyszerű, a helyszínen néhány perc alatt végrehajtható a műszeres vizsgálat – tette hozzá.

Bezárathatják a kutat

A szabályokat be nem tartó benzinkút üzemeltetői bírsággal, sőt ismételt jogsértés esetén üzletzárással is számolhatnak. Százezer forinttól hárommillió forintig terjedő bírságot szabhat ki a NAV, az ismételt jogsértésnél pedig akár fél évre is bezárathatja a benzinkutat, ebben az esetben az üzemeltetést átveszi egy nyilvántartott szolgáltató.

Az államtitkár szerint szankció kiszabására az elkövetkező három hónapban ritkán kerül majd sor, elsősorban azért mert az üzemeltetők ügyelnek az adózási és egyéb jogszabályok betartására. A szabályok kikerülését fontolgató néhány adózót pedig a vámhivatal fokozott ellenőrzése sarkallhatja a szabályok maradéktalan betartására.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.