Elmarasztalta Törökországot az EJEB


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden kihirdetett ítélete szerint a török hatóságok jogsértően jártak el két ismert újságíróval szemben, akiket őrizetbe vettek a 2016-os puccskísérletet követően.


A két felperest, Mehmet Altant és Sahin Alpay-t a 2016. július 15-ei puccskísérlet után indult tisztogatások keretében helyezték előzetes letartóztatásba. Ankara az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muszlim hitszónok terrorszervezetnek nyilvánított nemzetközi hálózatát tette felelőssé az összeesküvésért, a két férfi pedig olyan, a Gülen-mozgalomhoz kötődő sajtóorgánumoknál dolgozott, amelyeket a hatalomátvételi kísérletet követően bezárattak.

Elsőfokú ítéletében az EJEB megállapította, hogy eljárásukkal a hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a szabadsághoz és biztonsághoz való jogról, illetve a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét, és ezért fejenként 21 500 euró kártérítést és perköltséget ítélt meg a panaszosoknak.

[htmlbox BDT]

 

Törökországban a puccskísérlet után bevezetett rendkívüli állapot keretében sok újságírót helyeztek előzetes letartóztatásba, és megannyi sajtóorgánumot bezártak terrorpropaganda vádjával.

A strasbourgi bírák leszögezték: „a kormány bírálatának (…) nem kellene olyan súlyos büntetővádakat maga után vonnia, mint a terrorszervezetben való részvétel”.

Altant életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték az alkotmányos rend megdöntésének kísérlete miatt, Alpay pedig még vár a tárgyalására. A török alkotmánybíróság jogsértésre hivatkozva januárban elrendelte a két bebörtönzött újságíró szabadlábra helyezését, az illetékes török büntető törvényszék azonban úgy döntött, továbbra is fenntartja vizsgálati őrizetüket. Alpay-t végül pénteken házi őrizetbe helyezték.

Az EJEB határozatai kötelezőek az Európa Tanács 47 tagországa számára, de a verdikt egyelőre nem jogerős, még Törökország és a panaszosok is fellebbezhetnek.

Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni, amennyiben a panaszosok már minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vettek, és nem jártak eredménnyel.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 1.

Alapjogok a mesterséges intelligencia korában

A mesterséges intelligencia (MI) társadalomra és az alapjogokra gyakorolt hatásairól, az ajtónkon kopogtató jövő lehetséges jogi szabályozásáról cseréltek eszmét a terület hazai és európai szakértői az egyetemen.

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.