Érthetőbbé válhatnak a jogalkotási folyamatok


Áttekinthetőbbé válnak az állami döntés-előkészítés és a jogalkotás folyamatai, miután jóváhagyásra került az Adatalapú döntéshozatali és jogalkotási folyamat támogatása a hatékonyság és átláthatóság növelése, valamint a szabálytalanságok kockázatának csökkentése érdekében – RRF-9.6.1-21-2023-00001 című projekt végrehajtásához kapcsolódó Támogatási Szerződés. A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, a Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköz (RRF) keretén belül valósul meg, közel 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból.

A szakpolitikai célok megvalósítását az adatalapú kormányzati döntéshozatal teszi lehetővé, amelyben fontos szerepe van a közszférában dolgozók megfelelő szakértelmének. A most megvalósuló projekt hozzájárul az ehhez szükséges ismeretek szélesebb körű elsajátításához, elősegíti a pontosabb döntések, összefüggések és trendek felismerését, valamint közérthetően enged betekintést egyes jogszabályok működési mechanizmusába a gazdasági élet és a civil szervezetek képviselői, valamint a lakosság számára.

Az 1 932 253 840 Ft támogatásból megvalósuló program a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség vezetésével, az Igazságügyi Minisztériummal és a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-vel létrejött közös konzorciumban valósul meg.

Forrás: https://kormany.hu/hirek/sajtokozlemeny-erthetobbe-valhatnak-a-jogalkotasi-folyamatok


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.