Európa Tanács: a magyar kormánynak fel kell hagynia a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak csorbításával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar kormánynak fel kell hagynia az LMBT-közösséghez tartozók jogainak csorbításával és azzal, hogy jogaikat eszközként használja a közelgő választásokhoz – jelentette ki a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Dunja Mijatovic közleményében „mélységesen sajnálatosnak” nevezte, hogy a magyar kormány az országgyűlési választásokkal egy napon tart népszavazást – mint írta – a gyermekek szexuális irányultságával és nemi identitással kapcsolatos információkhoz való hozzáféréséről. Véleménye szerint ez a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak eszközként történő felhasználását jelenti.

Az emberi jogi biztos szerint „kiábrándító”, hogy a gyermekvédelmi törvény, tévesen társítja a homoszexualitást a pedofíliával, és – szavai szerint – korlátozza a véleménynyilvánítás és az oktatás szabadságát.
„Aggódom, hogy a javasolt népszavazás az LMBT-csoportokkal szemben kialakult sztereotípiákat, előítéleteket és gyűlöletet betonoz be, továbbá negatív hatással lesz jogaikra, biztonságukra és jólétükre azáltal, hogy kétértelmű és félrevezető kérdéseket tesz fel” – fogalmazott.

Hangoztatott véleménye szerint „egyszerűen hamis” az a következtetés, hogy az átfogó szexuális nevelés káros a gyermekek fejlődésére. Éppen ellenkezőleg, alapvető fontosságú a gyermekek elleni szexuális visszaélések megelőzése és leküzdése, valamint a biztonságosabb és befogadóbb társadalmak építése szempontjából – húzta alá.

Kijelentette: a szexuális kisebbségekhez tartozók jogainak politikai célzatú manipulációja, valamint az emberi jogok megsértése, vagy figyelmen kívül hagyása egyre elterjedtebb Európában. A magyarországi népszavazás ennek az aggasztó tendenciának a feltűnő példája – tette hozzá az Európa Tanács emberi jogi biztosa.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. július 7.

LMBT jogok a lengyel választási kampányban

Andrzej Duda, Lengyelország jelenlegi elnöke hétfőn alkotmány módosítási javaslatot fogalmazott meg annak érdekében, hogy az LGBT közösséghez tartozó párok ne fogadhassanak örökbe.