Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a csecsemőjét súlyosan bántalmazó nő


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen két év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék kedden azt a nőt, aki súlyosan bántalmazta csecsemőjét – közölte a bíróság.

A bíróság a nőt bűnösnek mondta emberölés bűntettének kísérletében, valamint megszüntette a vádlott szülői felügyeleti jogát. A megszüntetés hatálya kihat a később született gyermekekre is. Az anyát két év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték, amelynek végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztették – olvasható a közleményben.

Mint írták, a nő Halásztelken élt férjével, és betegsége miatt egy kórház pszichiátriai osztályán állt kezelés alatt. A házaspár elhatározta, hogy gyermeket vállal, így a kezelőorvos átállította a vádlott gyógyszeres kezelését, fokozatosan csökkentve a gyógyszeradagot.

A nő 2016 januárjában megszülte a kislányát, akit egy májusi hajnalban egy felsírást követően olyan súlyosan bántalmazott, hogy a gyermek koponyasérülést és töréseket szenvedett. A kislánynál maradandó fogyatékosság és súlyos egészségromlás is bekövetkezett a bántalmazás következtében.

Az életveszélyes állapotban lévő kislányhoz a férj hívta a mentőket. Az anya nem közölte sem a férjével, sem a mentősökkel, hogy ténylegesen mi történt. Azt mondta, hogy a gyermek leesett a pelenkázóról.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. április 16.

Csecsemőgyilkosságért ítéltek el egy házaspárt és lányukat

Előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt egy házaspár 25, illetve 20 éves fegyházbüntetését hagyta jóvá kedden a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla. Lányuk kétéves börtönbüntetését helyben hagyta az ítélőtábla, de esetében az ítélet végrehajtásának felfüggesztését háromról öt évre emelte – közölte a táblabíróság szóvivője.
2016. szeptember 29.

Enyhítették a csecsemő halálát okozó férfi büntetését

Jogerősen tizenkét év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a sarkadi férfit, aki 2013-ban élettársa kilenc hónapos csecsemőjének halálát okozta. A férfi első fokon életfogytiglant kapott.