Felmentés: nem fizet 1,5 milliárd forintot a gazda


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jogerősen felmentette a Debreceni Törvényszék csütörtökön a védett természeti terület jelentős károsodását okozó természetkárosítás és a rongálás bűntette alól azt a kokadi gazdát, aki az ügyészség szerint 54 keleti lápi bagolylepke pusztulását okozta a Kék-Kálló völgyében. 


A Debreceni Járásbíróság első fokon, 2017. október 30-án bizonyítottság hiányában hozott felmentő ítéletet. Az ügyészség a bűnösség megállapításáért fellebbezett, a vádlott és védője pedig azt indítványozta, hogy bűncselekmény hiányában szülessen felmentő határozat.

A Debreceni Törvényszék ítéletével helybenhagyta az elsőfokú döntést, és a kokadi gazdát bizonyítottság hiányában mentette fel a vádak alól. A tényállás szerint a férfi 1999-ben vásárolt meg három kokadi földterületet a Kék-Kálló völgyében. A 30 hektár föld – kiemelt jelentőségű természetmegőrzési területként – a Natura 2000 hálózat része. 

A gazda az ingatlanjain legeltetésre alkalmas gyepet akart kialakítani, ezért 2012 októberében az interneten bejelentette a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) igazgatóságának, hogy a háromból két területén kaszálást fog végezni. Az erdőfelügyeleti hatósághoz decemberben pedig azzal fordult, hogy fakitermelésbe kezd. A hivatal két területre megadta az engedélyt, azzal a kikötéssel, hogy meg kell várnia a vegetációs időszak végét. 

A munkálatok 2013 januárja és márciusa között zajlottak: két hónap alatt csaknem 10 hektáron volt fakitermelés, cserjeirtás és szárzúzás. A beavatkozást a HNP természetvédelmi őrszolgálatának egy tagja vette észre 2013 márciusában. 

A Kék-Kálló völgyében honos rekettyefűz a fokozottan védett keleti lápi bagolylepke élőhelye. A vád szerint 54 ilyen egyed pusztult el, az okozott kár 13,5 millió forint. 

A bíróság végül nem talált bizonyítékot arra, hogy a lepkéket bármely fejlődési szakaszukban elpusztította volna a gazda. A zsombékrostos tövű sással kapcsolatban pedig arra jutott, hogy a növény egyszeri zúzással nem pusztítható el. Miután védett állat- és növényfaj nem semmisült meg a területen, a rongálásra sem találtak bizonyítékot. 

A Debreceni Törvényszék indoklásában elhangzott: az elsőfokú bíróság jogosan zárta ki az ügyészség által felkért szakértőt, hiszen már a nyomozati szakban kiderült róla, hogy korábban vezető pozíciót töltött be a HNP-nél, így pártatlanságának látszata sérült. A törvényszék szerint új szakértő kirendelésére sem lett volna szükség, hiszen olyan mértékben hiányoznak a tudományos adatok a lápi bagolylepkéről, hogy más szakértő véleményére sem lehetett volna tényállást alapozni, „lelkes lepkebarátok” megfigyelése pedig kevés a tudományos alaphoz.

A tanács elnöke hozzátette: az erdészeti és a természetvédelmi hatóság nem kommunikált egymással, az „ex lege” védettség pedig az ingatlan-nyilvántartásban sem szerepelt. Önmagában egyébként a rekettyefűz kiirtása nem büntetendő, azt pedig felmérés híján nem tudni, hogy az ominózus időszakban mekkora volt egyáltalán a láp területe.

[htmlbox BDT]

A büntetőügyet megelőző polgári eljárásban a Debreceni Ítélőtábla 2016. június 3-án jogerősen kimondta, „kárt nem okozott és jogellenes magatartást sem tanúsított” a kokadi gazda, akitől az ügyészség 1,5 milliárd forint kár megtérítését követelte, arra hivatkozva, hogy a cserjeirtással 10 milliárd forint eszmei értékű lepkét – hatezer példányt – semmisített meg. A fokozottan védett faj egy egyedének eszmei értéke 250 ezer forint. 

Az eljárás során az is kiderült, hogy az a tanú, akinek a vallomására az ügyészség a keresetet építette, olyan fotót mutatott be bizonyítékként a lepkéről, amely egy hajdúsámsoni lakásban, mesterséges körülmények között készült.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.