Felmentette a bíróság Neymart a korrupció és csalás vádja alól


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Felmentette a korrupció és csalás vádja alól Neymar brazil válogatott labdarúgót a spanyol bíróság kedden abban az ügyben, amely a játékosnak a 2013-as, az FC Barcelonához igazolása körüli tisztázatlan pénzügyek miatt indult.

A „Neymar 2” néven elhíresült ügy kimenetele nem volt váratlan, miután október végén az ügyészség bizonyíték hiányában ejtette a vádakat a Paris Saint-Germain játékosával szemben, akire eredetileg kétéves börtönt és 10 millió eurós pénzbüntetést kért.

A bíróság döntése hét évvel azután született meg, hogy a Neymar játékjogát részben birtokló DIS elnevezésű brazil befektetési csoport panaszt tett, azt állítva: kevesebb pénzt kapott, mint amennyi jogosan járt volna, amikor a futballista a brazil Santostól a katalán klubhoz szerződött.

Az eljárásban azt vizsgálták, hogy eltitkolták-e az átigazolási díj egy részét, és Neymar mellett vádlott volt az FC Barcelona két korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu és Sandro Rosell is, akiket szintén felmentettek.

A brazil csatár szerződtetésével kapcsolatos ügyet már másodszor zárja le a spanyol bíróság. Az első, 2016 nyarán hozott ítélet nyomán a katalán klubnak 5,5 millió eurót kellett befizetnie az adóhatóságnak az átigazolás után elmaradt adójárulékok miatt. Az akkori határozat ellen azonban a spanyol ügyészség sikeresen fellebbezett, így az eljárást újranyitották a barcelonai bíróságon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.