Felmentettek egy nőt, aki a vád szerint meg akarta öletni gyermekét

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2019. május 14.
Címkék: ,
Rovat:
Bizonyítottság hiányában jogerősen felmentett a Tatabányai Törvényszék egy tatai nőt, aki a vád szerint apját kérte meg, hogy fojtsa meg gyermekét – közölte a törvényszék sajtótitkára kedden.

Sós Réka tájékoztatása szerint az emberölésre való felbujtással vádolt asszony édesapja 2012 óta cselekvőképességét korlátozó gondnokság alatt áll. Az asszony leitatta, majd a tatai Cseke-tó partján megpróbálta rávenni, hogy ölje meg a babakocsiban ülő gyermekét.

A férfi a gyermek nyakát körülbelül 40-50 másodpercen át, kis erővel, két ujjal szorítani kezdte, azonban amikor látta, hogy a sértett arca kékülni kezd, abbahagyta a fojtogatást. A nyomozás során a férfi elismerte mindezt, ezért őt a bíróság testi sértés miatt 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte jogerősen.

A bíróság szerint nem volt kétséget kizáróan megállapítható, hogy az édesanya meg akarta öletni gyermekét, és azt sem lehetett megállapítani, hogy erre apját akarta rábírni.

A Tatabányai Törvényszék az asszonyt bizonyítottság hiányában felmentette a felbujtóként elkövetett emberölés kísérlete miatt emelt vád alól. Az ügyész megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezés iránt fellebbezett, azonban a fellebbezést a Győri Fellebbviteli Főügyészség visszavonta, ezzel az ítélet az édesanya esetében is jogerőssé vált.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


Black Friday, Cyber Monday – Hálaadás a Versenyhivatalban?
2019. december 9.

Az ünnepek közeledtével egymást érik a különböző akciók, kedvezményekkel csalogató reklámok. Míg harminc éve a bronz, ezüst és aranyvasárnapok jelentették a karácsonyi vásárlások csúcsát, addig napjainkra ez gyökeresen megváltozott. Ma az már nem szenzáció, hogy egy bevásárlóközpont vasárnap is nyitva tart, ez az életünk részévé vált. Új, ütősebb dolgokkal kell előállnia a kereskedőknek.

Összefogás a közélet tisztasága érdekében
2019. december 9.

Összefogás a közélet tisztasága érdekében

2019. december 4-én, nyolc évvel a közös nyilatkozat aláírását követően az együttműködő intézmények a Kúria szervezésében az Igazságügyi Palotában értékelték korrupció megelőzése és visszaszorítása érdekében végzett tevékenységük eredményeit.

Letartóztatták egy embercsempész csoport irányítóját
2019. december 7.

Letartóztatásba helyezte bíróság azt a 37 éves, Budapesten élő, menekültstátusszal rendelkező szír férfit, akit a Fővárosi Főügyészség azzal gyanúsít, hogy egy embercsempész csoport szervezője, irányítója volt.