Fogházba, javítóintézetbe és fegyházba küldték a fiatal rablókat


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíróság három rendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt ítélt el öt fiatalt fogházra, javítóintézeti nevelésre, illetve egyiküket fegyházra.

A négy fiatalkorú és egy 18 éves fiatal felnőtt 2019. március 9-én 22 óra körül a XI. kerületi Gellért-hegyen találkozott két kiskorúval. Bántalmazták őket, majd elvették értékeiket. A támadók karórát, fülhallgatót, mobiltelefont, baseball sapkát zsákmányoltak – közölte a Fővárosi Főügyészség.

A fiatalok ezután 23 óra körül, a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren szólítottak le egy kiskorút, és követelték, hogy adja át a nála lévő hangszórót. Erre a sértett nem volt hajlandó, de bántalmazás után elvették tőle. A rendőrség még aznap éjjel elfogta mind az öt támadót, akiket őrizetbe is vettek.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a fiatalok ellen három rendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Budai Központi Kerületi Bíróságon, hármuk ellen letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást, kettejükkel szemben javítóintézeti nevelést indítványozva.

A bíróság az eredményes vádképviselet alapján – a vád szerinti minősítésekkel egyezően – bűnösnek mondta ki a fiatalokat. A bíró egyiküket 2 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére, másikukat 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházára, kettő további fiatalkorút 3-3 év javítóintézeti nevelésre, a fiatal felnőttet 4 év fegyházbüntetésre ítélte.

Az ítélet az 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházára ítélt vádlott vonatkozásában jogerős, társaival szemben védelmi fellebbezések miatt másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. április 19.

Csökkenő kkv terhek, szigorítások a közreműködők tevékenységében – Módosult az ESG törvény

Négy hónappal az új ESG törvény elfogadását követően jelent meg a törvény első módosítása, amely számos ponton átalakítja, illetve kiegészíti az ESG adatszolgáltatásra, a nyilvántartásokra és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságát (SZTFH) megillető hatósági jogkörökre vonatkozó rendelkezéseket. A módosításról Györfi-Tóth Péter, partner, a DLA Piper Hungary ESG szakterületének vezetője és Dránovits Dóra, a DLA Piper Hungary szenior ügyvédje készítettek összefoglalót.