Fővárosi Ítélőtábla: csökken a munkateher, gyorsulnak az eljárások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Fővárosi Ítélőtáblán 2018-ban csökkent a munkateher, gyorsultak az eljárások, a döntések szakmailag megalapozottak – derül ki az ítélőtábla elmúlt évi statisztikai adataiból.

Azt írták, a Fővárosi Ítélőtáblához 2018-ban 7432 ügy érkezett és 7764-et fejeztek be, az év végén még folyamatban volt 1362 ügy.

A peres ügyeket tekintve tavaly 2451 érkezett és 2552-t fejeztek be (amelyek nem tartalmazzák a harmadfokú peres ügyeket), így év végén folyamatban maradt 751 ügy. A statisztika szerint 2017-hez képest az érkezés 5,5 százalékkal, a folyamatban maradt ügyek száma 11,9 százalékkal csökkent.

Az ítélőtáblára 2018-ban 4920 nemperes ügy érkezett, amely 11,9 százalékkal kevesebb a 2017-es adatnál. Összesen 5141 ügyet fejeztek be, amely 4,5 százalékkal több, mint az érkezések száma. A folyamatban maradt 601 ügy 26 százalékos csökkenést jelent 2017-hez képest.

A statisztika szerint a Fővárosi Ítélőtáblán átlagosan egy tanács összesen 308,6 ügyet fejezett be 2018-ban.

A Fővárosi Ítélőtábla időszerű ítélkezését mutatja, hogy 2018-ban 2017-hez képest a polgári ügyeknél 60 százalékkal, a gazdasági ügyeknél 50 százalékkal csökkent az egy éven túl folyamatban maradt peres ügyek száma. Az ítélőtáblán a polgári ügyszakban a peres ügyek 98,5 százaléka, a gazdasági ügyek 96,5 százaléka, a büntető ügyek 99,7 százaléka, a katonai ügyek 100 százaléka befejeződött egy éven belül 2018-ban.

A polgári, a büntető és a katonai ügyszakban a nemperes ügyek 100 százaléka, a gazdasági ügyszakban a befejezett ügyek 99,9 százaléka egy éven belül befejeződött a Fővárosi Ítélőtáblán.

Hozzátették: az ítélőtáblákra 2018-ban érkezett peres ügyek 58,6 százaléka, a nemperes ügyek 48,8 százaléka a Fővárosi Ítélőtáblára érkezett, és az ítélőtáblákon befejezett peres ügyek 55,3 százalékát, a nemperes ügyek 49,1 százalékát a Fővárosi Ítélőtábla fejezte be.

Az ítélkezés megalapozottságáról szólva közölték: a Fővárosi Ítélőtábláról a Kúriára érkezett fellebbezett és a Kúrián befejezett 241 ügyből 184 ügy helybenhagyással fejeződött be és csak tíz ítéletét helyezték hatályon kívül. A Fővárosi Ítélőtábláról a Kúriára érkezett és a Kúrián befejezett 943 felülvizsgálati ügy 52,5 százaléka a hatályában fenntartással, míg 32,3 százaléka egyéb módon került elbírálásra, amely a felülvizsgálati kérelem magalapozatlanságát mutatja.

Közölték azt is, hogy a Fővárosi Ítélőtábla a 2018. évi „Fenntartható Fejlődés Program 2-ben” az ítélőtáblák rangsorában a második helyen végzett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.