Georgia államban – USA – a szenátus erőviszonyairól dönt a megismételt választás kedden


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Georgia államban csaknem kétmillióan éltek az előzetes választás lehetőségével a keddi, megismételt szenátorválasztás előtt, ennek eredménye dönti el a Kongresszus felsőházának erőviszonyait.

Az állami kormányzati adatok szerint a múlt héten hétfőtől péntekig között mintegy 1,85 millió szavazat érkezett postán, és három napon is megdőlt az egyetlen napon leadott voksok számának korábbi rekordja. Pénteken, az előzetes választás utolsó napján, 350 ezren éltek a lehetőséggel, a szavazóhelyiségek előtt hosszú sorok alakultak ki. A hivatalos közlés szerint a szavazók csaknem harmada afroamerikai választópolgár, ami jóval magasabb arány, mint a november 8-i választás idején.

A déli tagállamban két afroamerikai jelölt versenyez a szenátusi székért: a demokrata párti Raphael Warnock eddigi szenátor, aki 2020-as megválasztásakor az első afroamerikai szenátor volt Georgiában. Republikánus párti kihívója Herschel Walker, korábbi profi amerikaifutball-játékos. Az előzetes felmérések szoros versenyt mutatnak, a demokrata párti jelölt enyhe fölényével.

Raphael Warnock kampányát múlt héten Barack Obama korábbi amerikai elnök (2008-2016) személyesen támogatta, míg felesége, Michelle Obama telefonos választási reklámokban buzdította a szavazókat a demokrata párti jelölt melletti voksolásra.

A Republikánus Párt több magas rangú politikusa szintén Georgia államban kampányolt az elmúlt hetekben. A republikánusok szavazóik mozgósítására törekedtek, arra alapozva, hogy november 8-án kormányzójelöltjük, Brian Kemp meggyőző többséggel győzte le demokrata párti ellenfelét.

Georgia államban azért kell megismételni a szenátorválasztást, mert a félidős választáson egyik jelölt sem nyerte el a szavazók több mint 50 százalékának bizalmát, miután egy harmadik jelölt miatt megoszlottak a voksok. Az összesen 4 millió leadott voksból akkor a demokrata párti jelölt mintegy 37 ezerrel kapott több szavazatot republikánus párti kihívójánál.

A november 8. utáni választási eredmények alapján a 100 fős amerikai szenátusban jelenleg a Demokrata Pártnak 50, míg a Republikánus Pártnak 49 helye van. Szavazategyenlőség esetén ugyan Kamala Harris demokrata párti alelnök szavazata dönt a szenátusi voksolások során, ugyanakkor 50-50 fős létszámegyenlőség esetén a szenátusi bizottságokban meg kell osztani a vezető pozíciókat a Republikánus és Demokrata Párt szenátorai között.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 17.

Kampányt indít az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala a sportvilág IP jogsértései ellen

Európai lakosok milliói néznek illegálisan sporteseményeket és vásárolnak hamisított sporteszközöket, ami 850 millió eurós veszteséget okoz a gyártóknak – hívja fel a figyelmet az EU Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) „Play Fair” (Játsszunk sportszerűen) kampányában a sportesemények kapcsán felmerülő IP (szellemi tulajdon) jogsértésekre. A kampány emellett ösztönzi a sportrajongókat a legális sportcsatornák követésére és az eredeti sporttermékek vásárlására is – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal honlapján.

2024. június 17.

A menő budapesti lakások bérleti díja átlagos uniós szinten

Tavaly 17 százalékkal emelkedett a budapesti központi elhelyezkedésű lakások bérleti díja 2022-höz képest, ezzel a magyar főváros az európai uniós fővárosok között a középmezőnyben van közvetlenül Madrid és Zágráb után – közölte a Duna House az európai városok relatív megélhetési költségeinek összehasonlítását célzó Eurostat tanulmány elemzése nyomán.