Gergényi Péter felmentését kérte védője


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány felmentését kérte védőbeszédében ügyvédje csütörtökön a Fővárosi Törvényszéken, a nyugalmazott rendőr vezérőrnagy és rendőr társai ellen a 2006 őszén történt eseményekkel összefüggésben indított perben.


Védője szerint az elöljárói intézkedés elmulasztása miatt megvádolt volt rendőri vezető nem követte el a terhére rótt bűncselekményt, a vád pedig törvénytelen. Hozzátette: az ügyészség semmilyen olyan konkrétummal nem állt elő, amely a bűnösséget alátámasztaná, hanem megalapozatlan, fiktív cselekményekre hivatkozik.

A védő hangsúlyozta: az MTV székházánál 2006 szeptemberében történtek idején a biztosítási parancsnok Gergényi Péter akkori közbiztonsági helyettese, Lapid Lajos volt, akitől a parancsnokságot védence nem vette át. A Kossuth téren, a Budapesti Rendőr-főkapitányság irányító buszánál jelen volt Szabadfi Árpád országos főkapitány-helyettes is, akinek a biztosításparancsnok folyamatosan jelentett, megsértve a szolgálati rendet azzal, hogy Gergényi Péter nélkül intézkedett. Szabadfi Árpád akkor az országos rendőr-főkapitány távollétében a rendőrség elsőszámú vezetője volt. A védő kérdésként vetette fel, ha Szabadfi Árpád és Lapid Lajos tanú volt ebben a büntetőügyben, akkor Gergényi Pétert miért vádolta meg az ügyészség.

Az ügyészség szerint Gergényi Péter tudta, hogy a székháznál irányítás nélkül maradtak a rendőrök, kaotikus helyzet alakult ki, mégis eltűrte, hogy parancsa nem érvényesül. Nem utasította a helyszínbiztosítási parancsnokot, a per negyedrendű vádlottját jelentéstételre, a változó helyzet értékelésére, nem intézkedett az alkalmatlanná vált helyszínparancsnok leváltásáról és a rendőri erőket összefogni képes parancsnok kijelöléséről. A vád szerint Gergényi Péter mulasztása következtében a helyszínre vezényelt kötelékek felmorzsolódtak, rendőrök sérültek meg.

A védő szerint azonban a negyedrendű vádlottnak nem Gergényi Péternek kellett jelentenie, hanem a helyettesének, a biztosítási parancsnoki feladatokat ellátó Lapid Lajosnak. Hozzátette: Gergényi Péter és a negyedrendű vádlott között nem volt hivatali kapcsolat, a bizonyítékok is azt támasztják alá, hogy a parancsokat nem a főkapitány adta neki.

Az ügyvéd szerint még feltételezni is sértő, hogy azért eszkalálódott a helyzet, sérültek meg a rendőrök, mert Gergényi Péter szándékosan nem teljesítette elöljárói kötelezettségét.

Ügyvédvilág hírlevél

Friss hírek, szakmai cikkek, bírósági döntések, jogszabályfigyelő.

Kéthetente megjelenő hírlevelünkben összefoglaljuk az elmúlt időszak aktuális változásait, válogatunk értékes szakmai tartalmainkból, valamint tájékoztatjuk a legújabb szakirodalmakról, szolgáltatásokról, képzésekről.

Feliratkozás >>

Az ügyvéd politikailag motiváltnak nevezte az eljárást, amelyet el sem lett volna szabad indítani. A szerinte törvénytelen vád miatt elsősorban az eljárás megszüntetését, másodsorban bűncselekmény hiányában történő felmentést kért.

A 2006. őszi események miatt megvádolt rendőri vezetők, köztük Bene László nyugalmazott rendőr altábornagy, volt országos főkapitány, Gergényi Péter nyugalmazott rendőr vezérőrnagy, volt budapesti főkapitány és tucatnyi társuk büntetőpere csütörtök délután további védőbeszédekkel folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

Az ügyészség a 2006. szeptember 18-án este a tévészékháznál, valamint a szeptember 19-21. között és október 23-án Budapest utcáin történtekkel kapcsolatban 15 pontban emelt vádat. Ezek szerint a parancsnokok bűnössége elsősorban intézkedések, illetve felelősségre vonások elmulasztása miatt állapítható meg.

A védőbeszédek a nyári ítélkezési szünet után is folytatódnak. Az elsőfokú ítéletet a vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezése után, várhatóan októberben hirdetik ki. A vádlottak az eljárás során következetesen tagadták bűnösségüket.


Kapcsolódó cikkek