Gyermekpornográf képeket megosztó férfi letartóztatását kéri az ügyész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A férfit szeméremsértéssel és gyermekpornográf felvételek megszerzésével és megosztásával gyanúsítják – tájékoztatott a fővárosi főügyész. Utóbbi öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény.

Ibolya Tibor azt írta: az 53 éves férfi július elején, a XII. kerületben egy erkélyen meztelenre vetkőzve megjelent, önkielégítést végzett, és közben egy általa előre beállított, időzített fényképezőgéppel, vaku használatával fényképeket készített magáról. A történteket egy szemtanú látta. Mindemellett a férfi korábban nagy mennyiségű, tizennyolc éven aluliakat pornográf módon ábrázoló felvételt szerzett és osztott meg az interneten.

A XII. kerületi Rendőrkapitányság lakossági bejelentés alapján azonosította és elfogta a férfit, majd gyanúsítottként hallgatta ki szeméremsértés vétsége és tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről készült pornográf felvétel átadásával, megosztásával elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt.

A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség indítványt tett a gyanúsított letartóztatására, annak veszélyére hivatkozva, hogy ellenkező esetben folytatná a bűncselekmények elkövetését. A letartóztatásról a Fővárosi Törvényszék várhatóan szombaton dönt.

Ibolya Tibor közölte: ebben az ügyben – a közelmúltban történt, nagy port felkavaró esettel szemben – a gyermekeket érintő pornográf felvétel megszerzésén túl az átadás, hozzáférhetővé tétel súlyosabb, öt évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény. Emellett a szeméremsértés is 2 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmény.

A főügyész nem nevesítette, melyik, a közelmúltban történt, gyermekeket érintő pornográf felvételekkel kapcsolatos ügyre utalt, de a sajtóban az elmúlt hetekben nagy nyilvánosságot kapott, hogy Kaleta Gábor volt perui nagykövetet gyermekpornográf felvételek birtoklása miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője az MTI megkeresésére azt mondta: az említett ügyben a vádlott ellen akkor emelt vádat az ügyészség, amikor már nem volt közszereplő, a bűncselekménye pedig nem függött össze korábbi közszereplői minőségével. Olyannyira nem, hogy a vádbeli felvételeket nem is a hivatali számítógépén – mint az tévesen a sajtóban megjelent -, hanem magáneszközén és külső adathordozóján találták meg – tette hozzá.

A Fővárosi Főügyészség következetes gyakorlata, hogy a vádemeléskor már nem közszereplő vádlott közszereplői feladataival össze nem függő bűncselekményéről – például ittas járművezetésről – nem ad ki közleményt, hiszen abból azonosítható lehetne a korábbi közszereplő – közölte a helyettes szóvivő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 6.

Az Európai Bizottság kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított 7-es cikk szerinti eljárást

Az Európai Bizottság véglegesítette elemzését a jogállamiság lengyelországi helyzetéről az Európai Unióról szóló szerződés 7-es cikke szerinti eljárással összefüggésben, és úgy ítélte meg, hogy Lengyelországban már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye, ezért kezdeményezni kívánja az eljárás lezárását – tájékoztatott az uniós bizottság hétfőn.