Gyorsítanak az új perrendtartások


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Várhatóan gyorsabbak és hatékonyabbak lesznek az eljárások a jövő év elején, illetve közepén életbe lépő új polgári és büntetőeljárási törvény nyomán – erről beszélt a Fővárosi Ítélőtábla elnökhelyettese és büntető kollégiumának vezetője kedden Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján.


Egriné Salamon Emma elnökhelyettes elmondta: az új polgári perrendtartást (Pp.) minden 2018. január 1-je után induló polgári és munkaügyi perben alkalmazni kell, a korábbi ügyek viszont a jelenleg hatályos Pp. szabályai szerint folynak tovább.

Az új Pp. alapelvei közé tartozik, hogy a feleknek a peranyag időszerű szolgáltatásával, a bíróságnak pedig aktívabb pervezetéssel kell segítenie az eljárás hatékonyságát, minél gyorsabb befejezését. Új a perkoncentráció elve is: az eljárás kezdeti szakaszában egyértelműen rögzül a jogvita lényege és későbbi menete, hogy elkerülhető legyen a rosszhiszemű, perelhúzó magatartás, és lehetőség szerint már az első érdemi tárgyaláson megszülethessen az elsőfokú döntés. Ennek jegyében az új Pp. január 1-jétől a jelenleginél lényegesen részletesebb, szigorúbb szabályokat ír elő a keresetindításra, illetve a másik fél védekezésére azokban a perekben, ahol a felek jogi képviselővel járnak el – ismertette az elnökhelyettes.

Meg kell jelölni többek között a pontos jogcímet, jogi érvelést és bizonyítékokat. A bíróság feladata ebben az előkészítő, úgynevezett perfelvételi szakaszban a felek előadásai alapján rögzíteni a jogvita lényegét, a későbbi eljárás, bizonyítás menetét, és ettől később már csak nagyon szűk körben lehet eltérni. Ez a perrend lényegesen gyorsíthatja az eljárásokat – jegyezte meg a szakember.

 

Az új Pp. rögzíti a bizonyítási szükséghelyzet fogalmát, amikor csak a másik, ellenérdekű fél rendelkezik egy adott bizonyítékkal, és azt bírói felhívásra sem adja ki. Ebben az esetben a bíróság valósnak fogadhatja el a bizonyítékkal alátámasztani kívánt tényt a bizonyíték nélkül is.

Az alperesnek a keresetlevél kézbesítésétől számított 45 napon belül védekezést kell előterjesztenie, ellenkező esetben a bíróság a kereseti kérelmeknek megfelelően – bírósági meghagyással – fogja kötelezni. A 45 napos határidő bizonyos esetekben meghosszabbítható.

A jogi képviselő nélkül eljárók esetében ugyanakkor jóval enyhébbek a szabályok: formanyomtatványok állnak az ügyfelek rendelkezésére, melyek kitöltésében a kormányhivatalok jogi segítségnyújtó szolgálatának munkatársai is közreműködhetnek, továbbá a törvényben erre kijelölt bíróságok panaszirodái is nyújthatnak segítséget az ügyvéd nélkül eljáró állampolgároknak a bírósághoz fordulásban, a kereset, viszontkereset, ellenkérelem benyújtásában – mondta el Egriné Salamon Emma.

 

A törvényszékeken és a felsőbb bíróságokon kötelező a jogi képviselet, a járásbíróságokon, illetve a munkaügyi perekben nem.

A másodfokú eljárásokban a cél, hogy minél kevesebb legyen a hatályon kívül helyezés, amikor a felek és a bíróság az elsőfokú eljárás megismétlésére kényszerül. Főszabály szerint a másodfokú ügyeket tárgyaláson kívül döntik el a bírói tanácsok, melyeknek ugyanakkor a korábbiaknál szélesebb körben nyílik lehetősége bizonyítás lefolytatására, hogy lehetőleg az eljárás megismétlése nélkül minél hamarabb jogerősen lezáruljon az eljárás.

Az új Pp. létrehozott egy új kollektív igényérvényesítési formát is, a társult pert. Ennek megindítására akkor van lehetőség, ha legalább tíz felperes tartalmában azonos jogot kíván érdemben azonos tények alapján érvényesíteni. Erre három ügykörben lesz lehetőség január 1-jétől: fogyasztói szerződésből eredő követelések, munkaügyi perek, illetve emberi tevékenységen alapuló, előre nem látható környezetterheléssel közvetlenül okozott egészségkárosodásból fakadó igények, vagyoni károk esetén – ismertette a tábla elnökhelyettese.

 

A polgári bírák felkészítése már hónapok óta zajlik, az ehhez szükséges 1800 oldalas tananyag összeállítását az Országos Bírósági Hivatal szervezte meg, a képzésben a Fővárosi Ítélőtábla is részt vett. A polgári bíráknak ez év végéig kell számot adniuk tudásukról, a sikeres vizsgához legalább 90 százalékos eredményt kell elérniük – fűzte hozzá Egriné Salamon Emma.

Ujvári Ákos, a tábla büntető kollégiumának vezetője elmondta, hogy a július 1-jén életbe lépő új büntetőeljárási törvény (Be.) egyik fontos célkitűzése szintén az eljárások egyszerűsítése, gyorsítása. Ezt a célt szolgálja többek között, hogy nem szükséges bizonyítani azokat a tényeket, amelyeket a vádló, a vádlott és a védő egyaránt elfogad.

A törvényben meghatározott esetekben, fellebbezés esetén csak az ügynek azt a részét kell másodfokon felülbírálni, amelyet a fellebbezés érint, és a megalapozatlanság bizonyos eseteinek kiküszöbölésére a másodfokú bíróságnak a jelenleginél szélesebb hatáskörei lesznek annak érdekében, hogy minél ritkábban kerüljön sor hatályon kívül helyezésre és az eljárás megismétlésére.

Az új Be. egyértelművé teszi, hogy a bűnösség bizonyítása a vádló feladata, ennek hiányosságai pedig a jelenlegitől eltérően már nem vezetnek hatályon kívül helyezéshez és új elsőfokú eljáráshoz, a bizonyítás megismétléséhez.

Ujvári Ákos a tábla idei első kilenc hónapjának ügyforgalmát ismertetve elmondta: csaknem ötödével csökkentek az érkező ügyek az előző év hasonló időszakához képest. Ennek egyik oka az lehet, hogy 2017-től a Fejér megyei ügyekben már nem a Fővárosi Ítélőtábla illetékes. A másodfokú eljárások időtartama csökkent, az egy éven túl folyamatban maradt ügyek aránya csaknem a felére esett vissza, idén október végéig összesen csak 25 ilyen volt a tábla gazdasági és polgári ügyei között, a büntető és katonai ügyszakban pedig egy sem. A fél évnél hosszabb ideje folyamatban lévő ügyek is csaknem harmadukra csökkentek tavalyhoz képest, 290-ről 107-re.

(MTI)

[htmlbox be_jogszabalytukor]

 

 


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 30.

Elhunyt Karsai Dániel

Elhunyt Karsai Dániel, a gyógyíthatatlan ALS betegséggel küzdő alkotmányjogász szombaton, halálhírét testvére, Karsai Péter jelentette be közösségi oldalán.

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.