Halál a forgatáson: Alec Baldwin keresztkeresettel élt


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alec Baldwin amerikai színész beperelte a Rust című film stábjának azokat a tagjait, akik biztosították és a kezébe adták az éles lőszerrel töltött kellékfegyvert, amellyel a színész véletlenül lelőtte a film operatőrét egy tavalyi új-mexikói forgatáson – írta a The Guardian online kiadása a hétvégén.

A 64 éves Baldwin a nevét szeretné tisztára mosni a keresztkeresettel, melyet a Los Angeles-i legfelsőbb bíróságon nyújtott be pénteken. Mamie Mitchell, a Rust című film szkriptese, vagyis forgatókönyvet felügyelő naplóvezetője korábban már indított pert egyes stábtagok ellen, közülük vádol néhányat Baldwin gondatlansággal. Többek között részesedni akar abból a kártérítésből, amelyet esetleg Mitchellnek megítélnek a színész által megnevezett stábtagoktól. Azt is kéri, hogy fizessék meg a kártérítést, amelyet ellene állapított meg a bíróság.

Mitchell pert indított a film egyik producere, Baldwin ellen, a produkciós cég ellen és többek ellen, akiknek szerepük lehetett a balesetben. Keresztkeresete szerint Baldwin egy jelenet próbája alatt Halyna Hutchins operatőrrel a kameraszögeket vizsgálta, amikor a színész az operatőr felé fordította a fegyvert, felhúzta, majd elengedte a colt kakasát, a fegyver pedig elsült. A lövés megölte a 42 éves operatőrt és megsebesítette Joel Souza rendezőt.

A színész elmondása szerint sem ő, sem Hutchins nem tudta, hogy éles töltény van a fegyverben. Baldwin továbbra is azt állítja, neki azt mondták, a fegyver biztonságos, és ő nem húzta meg a ravaszt. Az FBI friss törvényszéki szakértői jelentése azonban azt állapította meg, hogy a fegyvert nem lehetett volna elsütni, hacsak a ravaszt meg nem húzták. Az új-mexikói orvosszakértői hivatal azt állapította meg, hogy a lövés baleset volt.

Áprilisban Új-Mexikó Foglalkozásegészségügyi és -biztonsági Hivatala a kiszabható legmagasabb, 137 ezer dolláros (53,6 millió forint) pénzbírsággal sújtotta a Rust című westernt készítő céget a munkavédelmi előírások durva megszegése miatt. Közleményük szerint a Rust Movie Productions cégnél figyelmen kívül hagyták a szövetségi munkavédelmi előírásokat, különös tekintettel a lőfegyver használatával járó kockázatokat. A vállalat jogi úton támadta meg a bírságot.

Baldwin a stáb tagjai közül a fegyverkezelőt, a kellékest, a rendező első asszisztensét, a fegyvert a színész kezébe adó biztonsági koordinátort, valamint a lőszerbeszállító céget perelte be gondatlanság miatt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2019. november 4.

Rosszul sült el a célba lövés, vádat emeltek

Vádat emeltek egy zalaegerszegi férfi ellen, miután 14 éves gyermeke – könnyebb sérülést szenvedve – véletlenül állon lőtte magát a férfi engedély nélkül tartott légpuskájával – közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője.
2017. november 27.

Házi őrizetben a társát lelövő olasz vadász

A Komáromi Járásbíróság egy hónapra házi őrizetbe helyezte azt az olaszt vadászt, aki pénteken este a fegyveréből leadott lövéssel halálosan megsebesítette Bakonysárkány és Aka között olasz vadásztársát – közölte az MTI-vel a Tatabányai Törvényszék sajtószóvivője.