Handó: az unió élmezőnyében vagyunk


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar igazságszolgáltatás az Európai Unió élmezőnyében van, ami az ítélkezés időszerűségét és minőségét illeti – mondta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön a Kecskeméti Törvényszéken megrendezett összbírói értekezlet előtt tartott sajtótájékoztatón.


2012-ben azt vállalták, hogy javítják az időszerűséget, valamint az ítélkezés megalapozottságát, és „azóta a bíróságok nem csak önmagukhoz képest tudtak előre lépni sok területen, hanem az Európai Unió palettáján is”. Kiemelte a közigazgatási ügyszakot, amelyben a negyedik leggyorsabb a magyar ítélkezés az EU-ban – mondta Handó Tünde.

Fontosnak nevezte az elért színvonal megtartását, ennek érdekében azonban a bírókat mentesíteni kell az adminisztratív terhek alól. A bíró valóban az ügy bírája tudjon lenni, ne pedig azzal töltse az idejét, hogy a papírokat és a leveleket rendezgeti – fűzte hozzá.

Handó Tünde jelentős segítségként értékelte azt, hogy 2012-ben több mint négyszáz bírósági ügyintéző és bírósági titkár került be a szervezetbe, azért, hogy több érdemi, joghoz értő segítő legyen a bíró mellett. Hozzátette azonban, hogy ez azért nem lett „sikertörténet”, mert százezrével jöttek a szabálysértési ügyek, ami azt jelentette, hogy ennek a többlet erőforrásnak az erejét ezeknek az ügyeknek a kezelése kötötte le. Emlékeztetett arra is, hogy 2013-ban nagyságrendekkel több volt az ügyérkezés a cégbíróságokra, mint korábban.

Szavai szerint most pedig „egy újabb cunami közepén állunk”, mert a közhasznú szervezeteket érintő változás miatt van olyan bíróság, ahol százszorosára növekedett a kezelendő beadványok száma.

A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban

Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is.

További információ és megrendelés >>

Az OBH elnöke kiemelte, hogy nemcsak lehetőség, hanem törvényi kötelessége is a bírósági szervezetnek az, hogy jogszabály-módosítási kezdeményezéssel éljen és véleményt nyilvánítson a jogszabálytervezetekről. Kiemelte, hogy egy jelzésük eredményként a szabálysértési ügyekben a tavaly még havonta 30 ezres országos tárgyalási szám 2-3 ezerre csökkent.

Handó Tünde szólt arról, hogy a jövőben az új informatikai lehetőségekkel a jogalkotónak számolnia kell, ma már olyan technikai eszközök vannak, amelyek segítségével videokapcsolatot lehet létesíteni, távmeghallgatást lehet lefolytatni. Ezek révén a bírósági ítélkezés „tértől és időtől függetlenül” működhetne, nem kellene nagy terjedelemben jegyzőkönyveket vezetni, ha mindezekről videó készülne – fogalmazott.

Handó Tünde meggyőződése, hogy egy ilyen fajta megújulásra szükség van, ami mellé meg kell őrizni „a 19. századi tudást és méltóságot”.

Bicskei Ferenc, a Kecskeméti Törvényszék elnöke értékelőjében kiemelte, hogy a megyében több éve folyamatosan nő az igen bonyolult megítélésű, sokvádlottas gazdasági büntetőügyek száma és aránya. Hangsúlyozta, hogy nagyon komoly terhet jelent a kiemelt ügyek 33 százalékos, valamint a soron kívüliek 75 százalékos, országosan kimagasló aránya.

Adatai szerint 2014-ben a Kecskeméti Törvényszékre, az illetékességi területén működő járásbíróságokra és a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságra, összesen 63 640 ügy érkezett, amellyel a törvényszék országosan a 6. helyen áll. A befejezett ügyek száma 67 179 volt, ezzel az országos 6. helyet foglalják el.

A sajtótájékoztatón és az azt követő értekezleten részt vett Harangozó Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnöke és Hámori Attila, a Szegedi Ítélőtábla elnökhelyettese, az Országos Bírói Tanács soros elnöke is.


Kapcsolódó cikkek

2024. május 31.

Ludovika.hu: Aknázzuk ki az új kor kínálta lehetőségeket

Az adat az új arany – halljuk mostanában. A Ludovika.hu cikksorozatában annak járt utána, hogyan lehet okosan, szabályosan adatot gyűjteni, tárolni, és miképpen hasznosulhatnak a beszerzett információk. Elsőként, e cikkben a vállalati nézőpontot mutatják be Marton Ádám, az NKE ÁNTK Közgazdaságtani és Nemzetközi Gazdaságtani Tanszékének adjunktusa segítségével.

2024. május 31.

A DMA alkalmazásának első hónapjai

A digitális belső piac történelmében 2024 márciusa kulcsfontosságú, hiszen az a DMA érdemi alkalmazásának első hónapja; és mint ilyen, elképesztően hektikusnak bizonyult. Ebben a bejegyzésben valamennyi eseményről nem tudok számot adni, azonban néhány kulcsesemény felsorolásával a DMA alkalmazása korai szakaszának hangulata illusztrálható – olvasható Beyer Fülöp bejegyzésében a ludovika.hu ITKI blogján.