Ruszofóbiával bővül az orosz btk.
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az ésszerűbb ügymenet és a bürokrácia okozta terhek lebontása irányába mutat, a jó állam felé teendő újabb lépés a koncepcióként már létező közigazgatási perrendtartás megszületése – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke egy budapesti szakmai fórumon.
Handó Tünde példaként említette, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróságok néhány évvel ezelőtti felállítása óta az ügyhátralék negyedével, a két évnél tovább húzódó jogviták száma viszont hetven százalékkal csökkent, így uniós összehasonlításban a magyarországi közigazgatási bíráskodás Európa élvonalába lépett.
„Az alaptörvény egyértelműen eligazít, hogy a magyar állam a hatalommegosztás elvére alapul” – jegyezte meg az OBH elnöke, utalva arra, hogy ez a felosztás napjainkban jóval kevésbé egyértelmű, egynemű, mint évszázadokkal ezelőtt volt. Ugyanakkor az, hogy az egyes hatalmi ágak korlátot jelentenek egymásnak, nem jelentheti azt, hogy ne kerülhetne sor, sőt „ne kényszerülnénk” együttműködésre – tette hozzá.
Handó Tünde utalt arra is, hogy 1990 óta a közigazgatási bíráskodás egyre nagyobb helyet kapott, mind fontosabb szerepet töltött be a hazai jogrendszerben. Az 1970-es években önálló egységgé tett munkaügyi bíróságok példája ugyanakkor megmutatta, hogy „szakszerűségében megsínyli a gondozatlanságot, mellőzöttséget” a nem kellően sok embert foglalkoztató és ügyet kezelő ügyszak – mondta.
A személyiség és a média a polgári és a büntetőjogban |
---|
Számos izgalmas, elgondolkodtató, különböző nézőpontot felvillantó tanulmány szerepel a kötetben, mely felöleli a téma polgári jogi és büntetőjogi vonatkozásait, bemutatva az ide vágó hazai bírói gyakorlatot is. |
Megjegyezte: a munkaügyi bíróságok számos közigazgatási üggyel is foglalkoztak az elmúlt évtizedekben, így a két terület között jelentős átfedés mutatkozott, és a néhány évvel ezelőtti összevonás eredményeként az érkező ügyek arányának változását rugalmasan követheti a szervezet. A ma működő rendszer lehetővé tette azt is, hogy olyan közvetlen kapcsolat alakuljon ki az elsőfokú és a legfelső szintű bíróság között, amely bármely más szakágénál rövidebb szintek között reakcióidőt tesz lehetővé – fogalmazott.
A pénteki eseményen – amely a közigazgatási perrendtartásról rendezett konferenciasorozat nyitánya volt – Majercsik Erika, a Fővárosi Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégiumának vezetője arra emlékeztetett, 1949 óta hiányzott a területet szabályozó egységes törvény, ez, valamint a területen azóta bekövetkezett alapvető változások sora teszi szükségessé a jogszabály megszületését.
(MTI)
Kluwer International
Külföldi jogi e-könyvek
Egy kattintásra Öntől!
|
Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.
Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.
2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!