Handó: zavartalan az ügyfelek kiszolgálása


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Viszonylag zökkenőmentes az ügyfelek fogadása és kiszolgálása a bíróságokon az elektronikus kapcsolattartás, az új polgári eljárásjogi törvény hatálybalépése és az új büntető eljárásjogi kódex bevezetésére való felkészülés ellenére, ami óriási teljesítmény – mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke csütörtökön Kaposváron.


Handó Tünde a Kaposvári Törvényszék összbírói értekezletét megelőző sajtótájékoztatón e változásokat egy ejtőernyős ugráshoz hasonlította, amit azzal indokolt, hogy azok „hihetetlen újdonságot és nagy nehézséget” jelentenek a bírósági szervezetnek, amelynek az ügyfeleket és a hivatásrendeket is támogatnia kell a felkészülésben, jogaik érvényesítésében.

„Ahhoz, hogy helyt tudjunk állni, tavaly rengeteg energiát fordítottunk az előkészületekre” – fogalmazott az OBH elnöke.

Handó Tünde a Kaposvári Törvényszék munkáját méltatva felidézte, ez volt az a bíróság, ahol külföldi példák alapján elindították a tanúgondozási programot, amely a tanúk tárgyalásokon való megjelenését, félelmeik eloszlatását, jogaikról való tájékoztatását segíti.

Ebből a kezdeményezésből az elmúlt hat évben országos program lett, tavaly 283 bírósági munkatárs foglalkozott tanúk fogadásával, a tanúgondozókhoz érkezett regisztrált megkeresések száma a 2014-es mintegy 6500-ról 2017-re több mint 21 ezerre nőtt – mutatott rá.

Hozzátette, a törvényszék élen jár a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Munkatársai a közelmúltban lengyelországi látogatáson szerzett tapasztalatok révén egy Magyarországon is hasznosítható anyagot készítettek a távmeghallgatás ottani rendszeréről, és a kaposvári az egyik törvényszék, amely részt vehet ennek a projektnek a magyarországi tesztelésében.

[htmlbox Változásfigyeltetés]

 

Hajnal Éva, a Kaposvári Törvényszék elnöke az elmúlt évet értékelve beszámolt arról, hogy az ítélkezés a korábbi évekhez hasonlóan időszerű és magas színvonalú volt. Jelezte, mintegy 39 ezer ügy érkezett hozzájuk, 7,5 százalékkal kevesebb a 2016-os adatnál, a befejezett ügyek száma 857-tel haladta meg az érkezettekét.

A járásbíróságok a peres ügyeik 92,7 százalékát egy éven belül, a törvényszék másodfokon a 93,4 százalékát 6 hónapon belül fejezte be, az elhúzódó peres ügyek száma az összes folyamatban lévő peres ügy 2,5 százaléka – fűzte hozzá.

Közölte, a járásbíróságok polgári ügyszakában az ítéletek 89,4 százaléka első fokon jogerőre emelkedett, a másodfokra kerülő ügyek 62,6 százalékát helybenhagyták. A büntető ügyszakban nem ilyen jó a mutató: az első fokon jogerőre emelkedett ügyeket is számolva száz polgári perből négynek, büntetőperből tizenhétnek az ítélete változott meg másodfokon – mondta.

Makai Lajos, a Pécsi Ítélőtábla elnöke arról szólt, hogy a táblabíróság illetékességi területéhez tartozó négy törvényszék egyike a kaposvári, amelyhez az ítélőtábla ügyforgalmának mintegy 30 százaléka köthető. A táblabíróság tavaly mintegy 400, a Kaposvári Törvényszékről érkezett ügyet bírált el. Hatályon kívül helyezés a gazdasági peres ügyszakban nem volt, a civilisztikai és büntető ügyszakban pedig kevesebb történt, mint korábban.

Az eseményen kiosztott összegzés szerint a somogyi bíróságokon a beléptetőkapuknak és a csomagvizsgáló berendezéseknek köszönhetően mintegy 27 ezer csomagból 57 fegyver, 55 gázspray, mintegy ezer kés és több mint ötszáz más veszélyes eszköz került elő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. szeptember 27.

Ruszofóbiával bővül az orosz btk.

Az orosz hatóságok a ruszofóbia-tétellel bővítenék a Büntető törvénykönyvet. Az ezzel kapcsolatos törvénymódosítási tervezet már el is készült.

2024. szeptember 27.

Magyarország az Európai Mestersége Intelligencia Testület első elnöke

Az Európai Unióban augusztusban lépett hatályba az „AI Act”, azaz a Mesterséges Intelligencia (MI) Rendelet, amely jogszabály célja, hogy egyensúlyt teremtsen a technológiai fejlődés előmozdítása és a biztonságos alkalmazás feltételeinek garantálása között.

2024. szeptember 27.

110 éves a Pesti Központi Kerületi Bíróság

2024. szeptember 1-jén volt 110 éve, hogy – az 1913. évi XXV. törvénycikk alapján – megkezdte működését a Pesti Központi Kerületi Bíróság jogelődjének tekinthető Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. E hónapban azonban nem csupán a szervezet lett 110 esztendős, hanem a Jablonszky Ferenc által tervezett épület is. Az Országos Bírósági Hivatal „Ráth György Bírósági Történelem és Hagyományápolás Pályázat 2024.” című projektjének keretében, az OBH támogatásával megvalósult rendezvényeken emlékeztek meg az egyik legtekintélyesebb hazai bíróság bírái, igazságügyi alkalmazottai és az érdeklődők az 1914 óta eltelt 11 évtizedről.